23,7 millió folyt be közlekedési bírságokból, és több lett a halott az utakon

A belügyminiszter és az országos rendőrkapitány értékelték a tavalyi évet a közutakon történt balesetek szempontjából. 

23,7 millió folyt be közlekedési bírságokból, és több lett a halott az utakon
Illusztráció (Fotó: TASR)

Tavaly összesen 250-en vesztették életüket a szlovákiai közutakon, ebbe beleértendők az autósok, motorosok, biciklisek és a gyalogosok is. Ez a szám nyolccal magasabb, mint az egy évvel korábbi adat. 157-en autóban vesztették életüket, 49-en pedig gyalogosok voltak. A harmadik legnagyobb csoport a motorosoké, 26-an vesztették életüket, rajtuk kívül pedig volt még 18 kerékpáros is.

Jelentős mértékben csökkent a halálra gázolt gyalogosok száma, 2016-ban ugyanis még 71-en voltak (-22). Robert Kaliňák ezt a "látni és láthatónak lenni" elnevezésű kampányuknak tudja be, mivel szerinte ezzel is emlékeztették az embereket, hogy csökkentett látási viszonyok mellett vagy sötétben fényvisszaverő elemeket kell viselniük a ruházatukon.

A közúti halálesetek száma mellett egyébként növekedett a forgalomban lévő gépjárművek és a kiadott jogosítványok száma is. A rendőrök pedig büntettek rendesen, összesen 684 883 esetben róttak ki bírságot. Ez azonban 45 ezerrel kevesebbet jelent, mint 2016-ban, ami meglátszik a beszedett összegen is. Utóbbi egész pontosan 23 709 779  eurót tett ki, ami 1 030 936-tal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A közúti balesetek legfőbb okozója továbbra is az alkohol, illetve a mobilozás. Ez utóbbi tényezőt a rendőrség a jövőben szigorúbban kívánja büntetni, és az ittas sofőrökkel is hasonló terveik vannak. Egyelőre azonban még nem világos, hogy ez mit jelent.

Tibor Gašpar amellett áll, hogy keményen büntessék meg az ittas járművezetőket, és mint fogalmazott, a belügyminiszterrel való tanácskozásaikon

az is szóba került, nem kellene-e elkobozni az ittas sofőrök autóját.

Gašpar szerint az okozza a gondot, hogy amikor az ember iszik, eleve csökken a józan belátása , és ebben az állapotban hoz olyan döntést, hogy a volán mögé ül. "Az ésszerű döntéshozatali képesség hiányát kell megítélni" - jegyezte meg.

Kaliňák úgy véli, a börtönnel való fenyegetés nem elegendő, ugyanakkor a letöltendő börtönbüntetés kiszabása anélkül, hogy az ittas sofőr balesetet okozott volna, szerinte elképzelhetetlen, mivel egyik bíróságon sem menne át.

A járható út szerinte a jogosítványok bevonásának szigorítása.

(SME/SITA)