Meghalt a Nagymegyer melletti baleset súlyos sérültje

Négy gépjármű karambolozott hétfőn délelőtt a Nagymegyerhez tartozó Izsap mellett.

Meghalt a Nagymegyer melletti baleset súlyos sérültje
Fotó: Paraméter

Mint arról korábban beszámoltunk, az I/13-as úton 10 óra előtt brutális baleset történt. Egy Fiat Izsap felé próbált lekanyarodni Nagymegyer irányából, amikor egy furgon hátulról belehajtott. Az ütközés átvetette a furgont a szemközti sávba, ahol viszont épp akkor érkezett egy kamion, amivel így frontálisan ütközött, a kamion pótkocsija pedig még elsodorta az Izsap felől érkező, a mellékútnál várakozó másik Fiatot is. A komáromi jelzésű Renault furgon sofőrjét életveszélyes sérülésekkel szállította kórházba egy mentőhelikopter, azonban már nem tudták megmenteni az életét. 42 éves volt, és a Komáromi járásból származott.

A tragikus hírt Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő erősítette meg a Paraméternek. Elárulta, hogy az alkoholteszt három sofőr esetében negatív lett, az elhunyt férfinél ezt a vérvizsgálat után tudják megállapítani.

A baleset után komoly torlódás alakult ki a 13-as úton, a rendőrség ugyanis mindkét irányból lezárta. 11 óra környékén egy sávban kezdték engedni a forgalmat.

"Szeretnénk minden sofőr figyelmét felhívni arra, hogy minden körülmény között minden pillanatban a vezetésre kell figyelni" - szögezte le a szóvivő.

(parameter)