Nem lesz dízelmotorja a Renault-nak

Már a dízelbotrány kirobbanása előtt sem volt akkora biznisz a gázolajos erőforrás, főleg a kisebb autókban, de a folyamat megy felfelé a nagyobb kategóriákba.

Az emissziós előírások teljesítésének magas költségeire való tekintettel a dízelmotor valószínűleg el fog tűnni a Renault európai modelljeiből - értesült belső vállalati forrásoktól a Reuters hírügynökség.

A Volkswagen egy évvel ezelőtt kirobbant dízelbotrányának következményei más európai autógyárakat is stratégiájuk újragondolására kényszerítik. A Renault és franciaországi belföldi konkurense, a Peugeot egyaránt óriási összegeket invesztált a dízeltechnológia fejlesztésébe. A dízelbotrány tavaly szeptemberi kirobbanása után még mindkét vállalat igyekezett nyilvánosan védelmébe venni a dízeltechnológiát.

A Renault vezetőségének júliusi zárt ülésén azonban Thierry Bollore versenyképességi igazgató a Reuters informátorai szerint már kétségbe vonta a technológia jövőjét arra hivatkozva, hogy "a szigorúbb előírások és tesztek egészen addig meg fogják növelni a technológiai költségeit, amíg ki nem szorul a piacról".

A Renault és együttműködő partnere, a Nissan arra számít, hogy a következő emissziós norma, az Euro 7 ismét meg fogja felezni a megengedhető nitrogénoxid-kibocsátási határértéket.

A Renault szóvivője nem kommentálta a hírügynökség értesülését.

Már eleve a dízeltechnológia drágulása volt az oka annak, hogy a dízelmotor a Volkswagen dízelbotránya előtt gyakorlatilag eltűnt a Renault kisebb, A-kategóriás modelljeiből, mint például a Twingo, mert a magasabb ár nem ellentételezte az üzemanyag-fogyasztásban jelentkező megtakarítást.

A Renault arra számít, hogy 2020-ra a dízelmotor már a B-kategóriás modellekből, mint például a Clio, illetve a Megane által képviselt C-kategória egyes modelljeiből is ki fog szorulni. A Renault tavalyi 1,6 milliós európai eladásainak túlnyomó részét az említett három kategória adta és ezeknek is hatvan százaléka volt dízel autó.

"Lassan mindenki kezd kihátrálni a dízel technológiából, mert 2017-2018 után már egyre drágább és drágább lesz" - mondta Pavan Potluri, az IHS Automotive autóipari tanácsadó vállalat hajtásláncokkal foglalkozó szakértője, hozzátéve, hogy "az elektromos hajtás árának csökkenésével párhuzamosan 2025 után néhány autógyár már ejteni is fogja a dízelt".

Az európai piacon 2030-ra kilenc százalékra csökken a dízel autók részaránya a jelenlegi 52 százalékról az AlixPartners tanácsadó cég júniusi keltezésű előrejelzése szerint.

Kapcsolódó hír, hogy éppen a mai napon jelent meg az sajtóinformáció is, amely szerint a Volkswagen beszünteti az USA-ban forgalmazott gázolajos autóinak árusítását. Ez hat modellt érint.

(MTI)