A téli vezetésre nemcsak az autót, a sofőrt is fel kell készíteni!

Néhány jó tanács azoknak, akik az extrém hidegben is kénytelenek autóba ülni.

Pintér József, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági szakágának igazgatója az Inforádiónak azt nyilatkozta, a hétvégén beköszöntő extrém hidegre érdemes az autóvezetőknek is felkészülniük.

A szakértő nem a megfelelő ablakmosó folyadékra, a téli gumira vagy a hóláncra gondolt – ez mára alapvető követelmény. Legalább ennyire fontos, hogy önmagunkat is felkészítsük a téli útviszonyokra.

"Ha hosszabb útra megyünk, meg kell tervezni, hogyan öltözzünk, nem mindegy, hogyan ülünk be az autóba. Rétegesen öltözzünk, mert ha télikabátban vezetünk, hamarabb el fogunk bóbiskolni, de ha megállunk, akkor se fázzunk meg. Ha történik valami az úton, hóakadály, baleset, és sokat kell állni, mindenképpen legyen nálunk termoszban tea" – tanácsolja a szakértő.

Emellett fontos az is, hogy a vezetéstechnikának is meg kell változnia a hideg időjárásban, nagyobb távolságot kell tartani, és körültekintően, megfontoltan kell vezetnünk.


24.hu