16 közlekedési kihágása volt a pozsonyi gázolónak, mégsem vették el a jogosítványát. Hogyan lehetséges ez?

2022. október 6. - 13:20 | Régió

Dušan Dědeček, aki vasárnap öt halálos áldozattal járó közúti balesetet okozott Pozsonyban, korábban több közúti kihágást is elkövetett, mégsem veszítette el a jogosítványát. A szakértő válaszolt, hogyan lehetséges ez.

16 közlekedési kihágása volt a pozsonyi gázolónak, mégsem vették el a jogosítványát. Hogyan lehetséges ez?
Fotó: TASR

A TV Noviny szerint Dědeček korábban 16 közlekedési kihágást követett el, amik között volt gyorshajtás vagy tilosban parkolás. Az ittas vezetés állítólag hiányzott a lajstromból. Ennek ellenére így is szép számú kihágásról van szó, a jogosítványát mégsem vonták be.

Jozef Drahovský közlekedési szakértő szerint ez azért lehet, mert a kihágásokat még valószínűleg korábban követte el, a jelenlegi szabályrendszer szerint ugyanis három szabályszegés után a sofőröknek iskolázáson és tesztelésen kell részt venniük. A jelenlegi rendszert hatékonyabbnak és szigorúbbnak tartja, mint a csehországi pontrendszert, és nem is látja okát ezen változtatni.

Dědečeket tettéért 25 évig vagy életfogytiglan tartó szabadságvesztés fenyegeti.

Mint ismert, vasárnap este 22.15-kor egy személykocsi belerohant a Zoch utcai buszmegállóba, ahol akkor éppen többen várakoztak. Négy személy életét vesztette, hatan megsérültek, közülük három személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba. Hétfőn délelőtt az ötödik áldozat is elhunyt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.


(Pluska)