26 év után újra Csilizpatason tartották az önkéntes tűzoltók kerületi versenyét

2021. június 12. - 09:47 | Régió

Legutóbb 1995-ben került erre sor a községben. A járványhelyzet óta pedig ez az első verseny, melyet meg tudtak szervezni.

26 év után újra Csilizpatason tartották az önkéntes tűzoltók kerületi versenyét
Lampert József felvételei

A versenyen 11 férfi és 2 női csapat mérte össze tudását. „A körzeti egy összetett verseny. A fő szám a tűztámadás, amit staféta követ. E kettő eredménye adja a végső pontszámot. Ezen kívül egyéni versenyek is zajlottak, amely alapján az egyes, kettes, vagy hármas teljesítményi osztályba kapnak besorolást” – mondta el Lampert József, a csilizpatasi önkéntes tűzoltók parancsnoka.

A versenyen csak felnőtt csapatok indultak, a férfi és női rajokat külön értékelték. Lampert József két csapatot is indított. „Tűztámadásban csak Bős tudott megelőzni bennünket, viszont a stafétát kicsit elrontották a fiúk, így végeredményben lecsúsztunk a hetedik helyre. A másik csapatom pedig a 11. helyen végzett” – jegyezte meg a parancsnok.

A férfi verseny dobogójának első fokára a bősi csapat állhatott, második helyen a padányi tűzoltók végeztek, a harmadikok pedig a nyárasdiak lettek. A női csapatok sorrendje pedig a következőképp alakult: a nyárasdi raj az első, míg a padányiak a másodiknak járó díjat vihették haza.

Mindkét katégória dobogósai ezzel kvalifikálták magukat a járási fordulóra.

„Az ilyenfajta megmérettetés remek gyakorlási lehetőség az önkéntesek számára. Erősíti az összefogást, növeli a csapatszellemet” – húzta alá Lampert József, aki továbbá hozzátette, bár kevés idejük volt a felkészülésre és a szervezésre, a verseny probléma nélkül zajlott le. „A járási bizottság is csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy megvalósulhat-e a verseny. Ez persze a járványhelyzettől, az aktuális óvintézkedésektől függött.

A covid miatt sajnos már két éve nem tudtunk semmi hasonló eseményt megtartani, így nagyon örültünk, amikor kiderült, most végre újra versenybe szállhatunk” – árulta el a főszervező, a csilizpatasi önkéntesek parancsnoka, aki, mint megtudtuk a legutóbbi, vagyis 1995-ben megszervezett helyi kerületi verseny szervezője is volt.

Lampert József akkor 3 csapattal indult: ifjúsági, felnőtt és női rajjal egyaránt.

A 26 évvel ezelőtti csilizpatasi csapat

(SzC)