28 éves nő a legfiatalabb Covid-áldozat a Dunaszerdahelyi járásban, országosan csecsemők is vannak köztük

2021. április 19. - 12:17 | Régió

Grafikont készített a Denník N a koronavírus-fertőzés áldozatairól, melyből kiderül az is, hogy a fertőzés elterjedésével hogyan szélesedett a skála a kort illetően.

28 éves nő a legfiatalabb Covid-áldozat a Dunaszerdahelyi járásban, országosan csecsemők is vannak köztük
Fotó: AP/TASR
Kapcsolódó cikk:
Miért nem csökken olyan meredeken az áldozatok száma, mint a fertőzötteké?

Szlovákiában Bajmóc (Bojnice) egykori polgármestere a koronavírus első áldozata. A 60 éves férfi tavaly március 30-án halt meg. Az első hullámban, tavaly nyárig mindössze 28-an haltak meg a Covid-19 tüdőszövődményei miatt, ősszel azonban meredeken emelkedni kezdett a halálos áldozatok száma, ezzel egyidejűleg észrevehető, hogy egyre többen haltak meg a 60 alatti korosztályból.

A Denník N által készített grafikonból kitűnik, hogy a Covid-19 legfiatalabb áldozata Szlovákiában egy csecsemő, egy kassai kislány, aki még az egyéves kort sem érte el, a legidősebb pedig egy 104 éves nő a Besztercebányai járásból. Mindemellett elhunyt egy további egy év alatti koronavírusos csecsemő is, egy rozsnyói járásbeli kisfiú, akinél viszont az elsődleges halálok nem a fertőzés volt.

A részletes, járásokra is szűkíthető grafikon a Denník N oldalán található.

Ugyancsak Kassán halt meg a Covid-19 miatt egy egyéves kisfiú, az igazolt gyermekáldozatok között volt egy 13 éves lány az Eperjesi járásból, egy 15 éves lány a Nyitrai járásból, egy 17 éves kassai fiú járásból, és egy 18 éves fiatal az Érsekújvári járásból.

Járási bontásban Dunaszerdahely esetében az első áldozat egy 67 éves bősi férfi volt július végén, időben a következő pedig egy 88 éves nő októberben.

A járás legfiatalabb áldozata egy 28 éves nő, a legidősebb pedig egy 100 éves férfi. A fiatalabb, 40 alatti áldozatok között volt még egy 32 és egy 35 éves férfi, aki igazoltan a Covid-19 miatt halt meg, és egy ugyancsak 35 éves, aki koronavírusos volt ugyan, de az elsődleges halálokként nem azt állapították meg.

A Galántai járásban egy 70 éves férfi volt az első áldozat szeptember végén. A legfiatalabb egy 29 éves nő, a legidősebb pedig egy 98 éves nő.

A Komáromi járásban már augusztusban meghalt egy koronavírusos férfi, de az elsődleges halálok nem a Covid-19 szövődménye volt. Végül október közepén halt meg először valaki, egy 72 éves nő a Covid-19 miatt. A legfiatalabb áldozat egy 36 éves nő, a legidősebb pedig egy 98 éves nő.

Az Érsekújvári járásban október elején halt meg az első fertőzött, egy 73 éves férfi a Covid miatt. A legfiatalabb áldozat a már említett 18 éves fiú, a legidősebb pedig egy 100 éves nő.

A Vágsellyei járásban egyetlen személy, egy 54 éves nő halt meg a Covid-19 miatt - itt azonban el kell mondani, hogy ebben a járásban nem működik kórház, így kissé torzítanak az adatok. További hét koronavírusos személy halt meg, de más diagnózis miatt. utóbbiak közül a legfiatalabb egy 43 éves férfi volt, a legidősebb pedig egy 94 éves nő.

Hasonló a helyzet Szencen, ahol csupán rendelőintézet működik. Összesen 5 igazolt Covid-áldozat szerepel a grafikonon a Szenci járásból, közülük a legfiatalabb egy 65 éves férfi, a legidősebb pedig egy 89 éves nő. További 12 koronavírusos személy halt meg, de más diagnózissal.

A helyzet a további magyarok lakta járásokban (első / legfiatalabb / legidősebb igazolt Covid-áldozat):

  • Nyitra: 65 éves férfi, szeptember / 15 éves lány / 98 éves nő
  • Léva: 85 éves nő, október / 40 éves nő / 90 éves férfi
  • Nagykürtös: 85 éves nő, november / 47 éves nő, ill. férfi / 89 éves férfi
  • Losonc: 67 éves nő, szeptember / 24 éves nő / 92 éves nő
  • Rimaszombat: 74 éves nő, október / 25 éves nő / 97 éves nő
  • Nagyrőce: 77 éves nő, november / 41 éves férfi / 92 éves nő
  • Rozsnyó: 74 éves férfi, november/ 37 éves férfi / 93 éves nő
  • Tőketerebes: 89 éves nő, október / 29 éves férfi / 100 éves férfi
  • Nagymihály: 52 éves nő, október / 33 éves nő / két 93 éves nő és egy férfi

(Denník N)