44-en haltak meg a nyáron autóbalesetben, kevesebb a részeg balesetokozó a szlovák utakon

Az Országos Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának képviselői hétfőn tartott sajtótájékoztatójukon beszéltek a nyári hónapokkal kapcsolatos baleseti statisztikákról.

44-en haltak meg a nyáron autóbalesetben, kevesebb a részeg balesetokozó a szlovák utakon
Illusztráció

Ebből kiderül, hogy júliusban és augusztusban 2375 közúti baleset történt a szlovák utakon, ami 9 százalékos csökkenést jelez 2018-hoz képest. Enyhén, de csökken a halálos áldozatok száma is, idén a két nyári hónap alatt 44-en vesztették életüket, míg tavaly 49-en. Ján Ignaták, a közlekedésrendészet igazgatója szerint ez a legjobb eredmény 2015 óta, amikor "mindössze" 38-an haltak meg az utakon.

Ennél jelentősebben csökken a súlyos sérültek száma - idén 197, tavaly 271, ám ugyancsak enyhébben a könnyebb sérülteké (2019: 1060 / 2018: 1124).

Ignaták rámutatott, hogy mindez a rendőrség intézkedéseinek is eredménye a javuló eredmény, melyekkel a tragikus idei 25. hétre reagáltak, amikor egyetlen hét leforgása alatt 14-en vesztették életüket az ország útjain. "Fokoztuk a járőrözések számát, és ebbe nemcsak a közlekedésrendészet egységei, de más rendőri egységek is bekapcsolódtak" - fogalmazott.

Örvendetes tényként közölte, hogy a vizsgált időszakban ötödével csökkent azoknak a baleseteknek a száma, melyeknél közrejátszott az alkohol. Ittas állapotban leginkább hétvégén okoztak balesetet, a 18 és 24 év közti korosztály esetében azonban ez az egész héten előfordult. A legtöbb ilyen baleset délután négy és éjfél között történt, a fiatalok esetében viszont éjfél és hajnali négy között.

Ezek az adatok is rámutatnak, hogy a fiatalok rizikós csoportot alkotnak a sofőrök körében, ezért a rendőrök közlése szerint gyakrabban járőröztek idén a fesztiválok környékén. 1059 sofőrt ellenőriztek, és mindössze 10-en voltak közülük ittasak, közülük négyen 18 és 24 év közöttiek.

A fesztiválos intézkedéseik közé tartozott, hogy a közegészségügyi hivatallal karöltve hívták fel a figyelmet egy saját standon keresztül az ittas vezetésre. Sikeresnek ítélik az intézkedéseiket, abból is kifolyólag, hogy a fesztivál ideje alatt annak járásában nem történt ittas sofőr által okozott baleset.

(TASR)