Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték

Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték: még az egészséges emberek izmai is sokat mozognak - állapították meg az Innsbrucki Egyetem kutatói.

Korábban úgy gondolták, hogy az izmok mozdulatlanok, leginkább az álmodó alvásszakaszban, az úgynevezett REM fázisban. Óránként tíz kisebb mozdulat azonban normális a tudósok szerint. Ha lényegesen több az izommozgás, az betegség előjele lehet.

Az Innsbrucki Egyetemi Neurológiai Klinika Birgit Högl vezette kutatásában videofelvételeket készítettek száz alvó férfiról és nőről.

Figyelték a szemmozgásukat is, továbbá bőrük színárnyalatát, mérték agyi elektromos tevékenységüket, álluk, karuk és lábuk izmainak feszültségét, légzésük jellemzőit és szívritmusukat.

A műszerek segítségével kicsi, szabad szemmel nem látható izommozgásokat (Minor Motor Activities) lehetett kimutatni - mondta el az APA osztrák hírügynökségnek Ambra Stefani, a kutatás egyik részvevője.

Volt, hogy csak rövid izomremegést tapasztaltak, de olyan is, ahol a láb felemelkedett kicsit.

Óránként átlagosan tíz izommozgást mértek: az úgynevezett REM szakaszban, amikor az álmokat látjuk, valamivel többet, mint a nem REM-szakaszokban.

"Nagyobb, összetett mozgások azonban egészséges emberek REM fázisában nincsenek, az izmok ilyenkor nyugalomban vannak, az alvó sem magát, sem a vele közös ágyban alvó társát nem veszélyezteti azzal, hogy az álmait eljátssza"

- tette hozzá Stefani.

Az egészséges ember álmában megfigyelhető kis remegéseknél, izomrándulásoknál lényegesen több mozgás vagy a REM fázis alatti nagyobb mozdulatok a REM-alvás zavarának előjelzői lehetnek, ez pedig a Parkinson-kór kockázati tényezője - hangsúlyozta.

(MTI)