Alig hittek a szemüknek a rendőrök: egy 11 éves fiú vezette az autót, elképesztő, ki volt még rajta kívül a kocsiban

A rendőrök egy figyelmes járókelő bejelentését követően a napokban megállítottak Szereden egy autót, amit egy 11 éves fiú vezetett. Rajta kívül a nagyanyja, valamint a kocsi tulajdonosa is a járműben ült. Mind a rendőrségen végezték.

Alig hittek a szemüknek a rendőrök: egy 11 éves fiú vezette az autót, elképesztő, ki volt még rajta kívül a kocsiban
Fotó: Rendőrség (Facebook)

A rendőrség tájékoztatása szerint vizsgálják, hogy a fiú milyen körülmények között vezette a járművet. Mivel ő nem vonható felelősségre, a rendőrség azokat a személyeket veszi majd elő, akik lehetővé tették neki, hogy vezesse az autót. A törvény értelmében a jármű tulajdonosa is felelős a kihágásért.

A hatóság hozzáteszi: nemcsak törvénytelen, de maximálisan felelőtlen cselekedet, és kockázatos vezetni hagyni egy gyereket.

„A felnőttek sosem kérhetik meg a gyerekeket autóvezetésre, legyen szó akár rövid távról. A gyerek ugyanis nem tudja kiértékelni a helyzetet a közlekedésben, pánikba eshet és különféle balesetet okozhat. Súlyos baleset esetén nem a kiskorú gyereké a felelősség, hanem azoké, akik rábízták a vezetést” – figyelmeztet a rendőrség.  


-para-