Andódon hárman pályáznak Czuczor Mária pozíciójára, nincs ellenfele az udvardi polgármesternek

2018. október 28. - 14:22 | Régió

Czuczor Mária 2006 óta áll Andód élén, idén három kihívóval kell szembenéznie. Branislav Becík, Udvard polgármestere első választási ciklusát követően is marad a község élén.

Andódon hárman pályáznak Czuczor Mária pozíciójára, nincs ellenfele az udvardi polgármesternek
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

2006-ban az addigi polgármester, Miskolczi László már nem jelöltette magát Andód polgármesteri címére, a megüresedő helyre pedig ketten szálltak harcba: az MKP támogatását élvező Czuczor Mária és a független Gábor Katalin. Az emberek végül 409 vokssal előbbinek szavaztak bizalmat.

Czuczor négy évvel később 417 szavazattal védte meg címét, akkor újfent Gábor Katalin, valamint Hájeková Anna volt az ellenfele. A legutóbbi helyhatósági választáson szintén hárman jelöltették magukat a polgármesteri címért: a négy éve is induló Hájeková csak 59 karikát kapott, míg a Híd által támogatott Kišš Jozef csupán 38 szavazattal maradt le (364) az újraválasztott Czuczor Máriától (402).

Idén Czuczor már függetlenként vesz részt a választáson, az MKP pedig Puss Péter polgármester-helyettest támogatja. A másik két induló független: Deák Silvia és a legutóbb nyolc éve induló Gábor Katalin személyében.

Óriási a választék a képviselőjelöltek körében, a kilenc testületi pozícióért ugyanis 31-en szállnak harcba.

A polgármesterjelöltek:

Czuczor Mária (64), polgármester, független

Deák Silvia (45), adminisztrációs munkaerő, független

Gábor Katalin (65), nyugdíjas, független

Puss Péter (51), polgármester-helyettes, MKP

A képviselőjelöltek:

Alaksza Károly (61), vállalkozó, független

Balogh Magdaléna (62), nyugdíjas, Híd

Ing. Cseri József (44), vezérigazgató, független

Czabány Dávid (24), igazgató, független

Czabány Miroslav (48), alkalmazott, MKP

Czuczor Patrik (47), vállalkozó, Híd

Ing. Czuczor Tamás (34), vállalkozó, független

Ing. Czuczor Zsolt (42), vállalkozó, független

Bc. Czuczor Mónika (32), tanár, független

Deák Silvia (45), adminisztrációs munkaerő, független

Bc. Deák Sindy (24), tanuló, független

Galbavá Ivona (31), adminisztrációs munkaerő, független

Gyertyák Dániel (35), vállalkozó, MKP

Mgr. Hanuliak Jaroslav (52), nyugdíjas, független

Izsák László (63), nyugdíjas, MKP

Juhász Gergely (34), vállalkozó, MKP

Jurčíková Andrea (36), vállalkozó, Sme rodina – Boris Kollár

Kiss László (40), taxisofőr, független

Kiss Viktor (40), vállalkozó, független

Kišš Attila (32), vállalkozó, MKP

Kišš József (58), vállalkozó, Híd

Ing. Kišš László (34), vállalkozó, MKP

Madarász Zsolt (44), vállalkozó, Híd

Magyar Béla (66), nyugdíjas, független

Ing. Michlianová Henrieta (41), munkanélküli, független

Nagy István (59), rokkantnyugdíjas, MKP

Opálený Martin (40), reklámspecialista, független

Ölvecká Marta (59), vállalkozó, független

Procházka Tomáš (55), vállalkozó, független

Puss Pál (28), zootechnikus, MKP

Puss Péter (51), polgármester-helyettes, MKP

Az már most biztos, hogy Udvardon marad pozícióján a jelenlegi polgármester, Branislav Becík. Korábban Kálazi József állt a község élén, ám az utóbbi helyhatósági választások során csökkenő tendenciát lehetett felfedezni a népszerűségét illetően. Míg 2006-ban magabiztos győzelmet aratott 1 621 szavazattal, négy évvel később már csak 850-en tették le mellette a voksukat – akkor ez is elég volt a győzelemhez.

Legutóbb azonban már nem volt ilyen szerencséje: a hat induló közül Kálazi csupán a harmadik legtöbb szavazatot kapta (455), míg a legtöbbet (1 419) Branislav Becík zsebelte be. A Híd és az MKP támogatásában induló Szabó István 620 szavazatával a képzeletbeli dobogó második helyére fért oda.

Az már most biztos, hogy az első választási ciklusát befejező Becík az elkövetkező négy évben is Udvard polgármestere marad, ugyanis az idei választáson nem akadt kihívója.

Andódhoz hasonlóan Udvardon is egymást tapossák a képviselőjelöltek, ugyanis a tizenegy testületi pozícióért 28-an küzdenek majd meg.

A polgármesterjelölt:

Ing. PhD. Becík Branislav (40), polgármester, független

A képviselőjelöltek:

Csóková Valéria (42), egészségügyi nővér, független

Mgr. Demeterová Andrea (41), pedagógus, független

Dékány Sylvia (48), értékesítési vezető, független

Mgr. Dudok Dávid (25), pedagógus, MKP

Ing. Farkas Tibor (55), vállalkozó, MKP

Ing. Bc. Fridriková Kristína (47), közalkalmazott, független

Ing. PhD. MBA Galla Štefan (49), közalkalmazott, független

Gallová Alžbeta (58), postavezető, Smer

Ing. Horváth Silvia (40), bankfiókvezető, MKP

Káplocký Vojtech (53), vállalkozó, Híd

Ing. Kollár Ľudovít (32), városi rendőr, független

Bc. Kontová Mária (36), közalkalmazott, Smer

Ing. Korponay Zoltán (45), vállalkozó, MKP

Ing. Kovács Norbert (45), agronómus, Híd

Krajčír Štefan (40), szerelő, független

Mgr. Králik Ján (60), közalkalmazott, Smer

Lengyel Silvia (44), takarító, MKP

PaedDr. Mazanová Katarína (40), tanár, független

Mazán Ladislav (42), alkalmazott, független

Ing. Mészáros Róbert (43), referens, Híd

Mokráš Marek (45), molnár, független

Bc. Mokrášová Katarína (40), közalkalmazott, független

Ing. Németh Attila (44), szerviztechnikus, MKP

Pintér Róbert (45), raktárvezető, független

Ing. Schultz Emil (38), vállalkozó, független

Ing. Szabó László (35), technikus, MKP

MVDr. Szabó István (67), állatorvos, nyugdíjas, Híd

Vanya Attila (40), közalkalmazott, független

(tt)