Annyi alkohol volt a Vajkán elcsípett sofőrben, hogy az is csoda, egyáltalán ki tudott szállni az autóból

Az elmúlt hétvégén 11 olyan sofőrt csíptek el a rendőrök Nagyszombat megye területén, akiknél az alkoholszonda egy ezrelék feletti értéket mutatott. Akadtak részeg sofőrök a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban is.

Annyi alkohol volt a Vajkán elcsípett sofőrben, hogy az is csoda, egyáltalán ki tudott szállni az autóból
Fotók: Rendőrség - további képekért kattints!

A 11 sofőr közül hatan annyira részegek voltak, hogy alig tudták irányítani a járművet – felelőtlen viselkedésükért most viszont felelniük kell, akár egy évre is rács mögé kerülhetnek – közölte a Paraméterrel Zlatica Antalová rendőrségi szóvivő.

A Dunaszerdahelyi járásban Vajkán és Nagymagyarnál kaptak el egy-egy sofőrt a hétvégén akik erősen ittas állapotban voltak. Vajkán a 61 éves cseh származású, de Pozsonyban élő sofőr szervezetében 3,04 ezrelék alkoholt mértek. A rendőrök első figyelmeztetésére nem reagált, végül egy erdőszélen állt meg az Audijával.

Nem sokkal később Csenke és Nagymagyar között okozott balesetet egy 43 éves ukrán férfi, aki Bazinban (Pezinok) él. Škoda Octaviájával áttért a bal sávba, ahol a visszapillantó tükrével letörte a szemből jövő Opel visszapillantóját. A Škoda sofőrjének szervezetében 2,08 ezrelék alkohol volt.

A hétvége rekordere egy 30 éves kamionsofőr, akit Nagyfödémesen (Galántai járás) ellenőriztek a rendőrök. Nála az alkoholszonda 3,21 ezreléket mutatott. A hivatásos sofőrt 2-től 5 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

Diószeg mellett egy 52 éves sofőrt ellenőriztek a rendőrök, és közben kiderült, ő is erősen ittas állapotban van, nála 1,79 ezreléket mértek.

Vasárnap hajnalban pedig egy 17 éves fiatal volt felelőtlen: a Renault Clióval Galánta irányába haladt az első osztályú úton, amikor elvesztette irányítását a jármű felett, és lehajtott az útról, miközben megsérültek az autó első kerekei. A baleset után 1,73 ezreléket fújt.

(parameter)