Annyi buszsofőr hiányzik Pozsonyban, hogy az Arriva 4 ezer eurós belépési bónuszt kínál a jelentkezőknek

Jelentős sofőrhiánnyal küzd az Arriva autóbusz-közlekedési vállalat Pozsony megyében, a sofőröket több ezer eurós belépési bónusszal csábítják.

Annyi buszsofőr hiányzik Pozsonyban, hogy az Arriva 4 ezer eurós belépési bónuszt kínál a jelentkezőknek
Fotó: Facebook / Juraj Droba

Juraj Droba, Pozsony Megye Önkormányzatának elnöke kiment a helyszínre, hogy saját szemével győződjön meg róla, hogyan teljesíti ígéretét az új autóbusz-közlekedési vállalat, az Arriva. Pozsonyban és Malackyban is megszemlélték az új buszok technológiai működését, valamint ellenőrizték a sofőrök és a személyzet felszereltségének minőségét.

A közlekedési vállalat nincs valami jó helyzetben, ugyanis megközelítőleg száz új sofőrre lenne szüksége. „Az Arriva összesen 70 új érdeklődőt regisztrált, akikkel azonnali tárgyalásba kezd a lehető leghamarabbi kezdés feltételeiről” – számolt be róla Droba, aki szerint ez jelentősen megoldhatja a helyzetet a megyében.

Az Arriva emellett szerződést köt a magánvállalatokkal is, amelyeknek most a járványhelyzet miatt kevesebb munkájuk van – ezekkel töltik majd fel a kihagyott járatokat. Az álláskeresők számára újdonság lehet, hogy az önkormányzatnak sikerült elérnie, hogy az Arriva 4000 eurós belépési bónuszt adjon. Ezt visszamenőleg azoknak is kifizetik, akiket már időközben alkalmazott a vállalat. A sofőrök fizetésének valorizációja 5 százalék körül lesz, ezt az önkormányzat állja.

A hét elejétől az Arriva biztosítja a regionális buszközlekedést Pozsony környékén, de még szerdán is csak redukált tartományban tud működni – annak ellenére, hogy előzetes információk szerint a járatoknak már korlátozások nélkül kellene közlekedniük. Ez főként a sofőrhiánynak köszönhető.  


(pravda.sk)