Apja találta meg a VW Golf alá szorulva halott idősebbik fiát

Fiatal testvérpár tartott hazafelé a diszkóból szombaton hajnalban, amikor karamboloztak.

Apja találta meg a VW Golf alá szorulva halott idősebbik fiát
Fotó: Nový Čas

"Az eset reggel 7 óra körül történt Ostrany és Teplý Vrch (Rimaszombati járás) községek között. Az előzetes információk szerint egy rimaszombati jelzésű VW Golf megcsúszott és felborult az úton" - írtuk korábban.

Kközben kiderült, hogy miután megcsúszott, lehajtott az árokba, ott egy fának csapódott és onnan vágódott vissza az úttestre, miközben a tetejére is borult. Az autót a 22 éves Michal vezette, vele utazott 16 éves öccse, Richard.

Michal volt barátnője, akivel néhány hete szakítottak, de korábban négy éven keresztül együtt voltak, számolt be a Nový Čas-nak annak részleteiről, ami ezután történt. Elmondása szerint amikor Richard az ütközés után nem látta, hová tűnt Michal, megijedt és befutott az erdőbe. "Nem tudta, mihez kezdjen, megállított egy autót és elvitette magát haza" - mondta a lány. Hazavitette magát, de otthon sem volt. 

Elmondta az apjuknak, mi történt, majd együtt siettek vissza a karambolozott autóhoz. Ott pedig apjuk találta meg Michalt, az autó alatt, ahonnan csek a feje látszott ki. Ekkor már nem élt.

A lány elmondta, Michal a saját kocsijával ment el öccséért a diszkóba, és onnan mentek még el együtt kocsikázni.

Mária Faltániová szerint nem egyértelmű, ki vezette az autót, hiszen Michal alatta volt, Richard pedig már nem ült benne. Elképzelhető viszont egy olyan verzió, hogy Richard éppen azért úszta meg ép bőrrel, mert le volt kötve, míg Michal nem, ezért is repülhetett ki.

Ezt a verziót támaszthatja alá az is, hogy Michalnak már akadtak gondjai a rendőrséggel, amiért jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul többször is részegen. Több balesetet is okozott, az elsőt 2014-ben. El volt tiltva a járművezetéstől.

(Nový Čas)