Aszfalt van elég, nem? Délelőtt megnyitották a nagy körforgalmat Dunaszerdahelyen

A hétfő reggeli órákban már azon dolgoznak a kivitelező cég munkásai, hogy órákon belül megnyithassák a körforgalmat, a város legforgalmasabb csomópontját.

Aszfalt van elég, nem? Délelőtt megnyitották a nagy körforgalmat Dunaszerdahelyen
Fotók: Paraméter

Hét óra után jártunk ott, amikor a táblák és úttorlaszok még minden irányból tiltották a behajtást, belül pedig még csak épphogy elkezdték csíkozni az aszfaltot. 

A körforgalom szélein még nincs járda, a Lidl irányából pedig részben még aszfalt sincs. Néhány helyen még a járdaköveket rakják le.

Szomolai Ernő, a kivitelező Ekom Plus cég vezetője azonban kérdésünkre elárulta, hogy a körforgalmat ennek ellenére megnyitják, várhatóan a délelőtti órákban, talán már kilenckor. 

UPDATE: Ebből végül kb. 9.50 lett. Kollégánk a helyszínről jelentette, megnyitották a körforgalmat minden irányból, már lehet próbálgatni az új sávokat.

A körforgalmat július 20-án zárták le abból a célból, hogy kitérő sávokkal bővítsék, ezzel meggyorsítva a személy- és tehergépkocsik forgalmát mind Galánta, mind Komárom vagy Bős irányába.

Azért ezt az időpontot választották, mert a nyári szünidő miatt ilyenkor egyrészt nincsenek iskolák, másrészt a nyaralások miatt egyébként is némileg kisebb a forgalom a belvárosban. Csakhogy az útlezárások és forgalomelterelés ellenére a mai napig akadtak olyan kamionosok, akiknek figyelmét elkerülték a kihelyezett útjelző táblák, és bejöttek egész a körforgalomig, hogy ott aztán kemény harcok árán fordulhassanak vissza.

Ma például az adóhivatalnál cammoghatott odébb egy román kamionos, hogy miként keveredett oda, az kérdés, mindenesetre a belváros felé indult vissza.

(para)