Átadták a Kassát és Miskolcot összekötő M30-as gyorsforgalmi utat (FOTÓK)

Átadták az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között megépült szakaszát kedden, amely egyúttal Pozsonyt is összeköti Kassával közvetett módon.

Átadták a Kassát és Miskolcot összekötő M30-as gyorsforgalmi utat (FOTÓK)
Fotók: TASR/František Iván

Nagy Róbert Attila, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a Tornyosnémeti határában tartott ünnepségen elmondta, az 56,8 kilométer hosszú új sztrádaszakasz megépítésével Miskolc és Kassa között gyorsforgalmi úton lehet közlekedni, amely része a 3300 kilométer hosszú, a Balti-tengertől Romániáig, illetve Görögországig tartó Via Carpatia közlekedési folyosónak.

Az érintett országok közül Magyarország készült el leghamarabb az útvonal rá eső részével, a 221 kilométer hosszú útvonal magyarországi szakasza Kassánál lép be az országba, majd Miskolcot és Debrecent érintve Nagykerekinél folytatódik Románia felé - mondta a vezérigazgató.

A nettó 180 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével, három szakaszban megépült M30-as új szakaszát a személygépkocsival közlekedők ingyenesen használhatják az év végéig.

Emlékeztetett, a NIF 2012 óta foglalkozik a sztrádaszakasz megépítésével, kezdetben kétszer két sávos autóutat terveztek, de egy 2015-ös kormánydöntés autópálya építését rendelte el. A Miskolctól Tornyosnémetiig vezető, kétszer kétsávos, óránkénti 130 kilométer tervezési sebességű sztráda építését 2018-ban kezdték meg.

Nagy Róbert Attila elmondta, az útszakaszt tizenhárom új híd keresztezi, emellett hat csomópontot, három pihenőhelyet, illetve több vadátjárót alakítottak ki.


(MTI)