Augusztus 31-én jöjjön Peredre egy közös nyárbúcsúztató futásra!

2019. augusztus 22. - 09:11 | Régió

2019. augusztus 31-én (szombat) délután új névvel és új helyszínen rendezik meg a hagyományos peredi futóversenyt, amely az eddigieknél jóval színvonalasabbnak és nagyszabásúnak ígérkezik, hiszen több neves futó is jelezte részvételét a rendezvényen. A Peredi Tízes és Sportnap nem titkolt célja, hogy a régió egyik legfontosabb futóversenyévé váljon.

Augusztus 31-én jöjjön Peredre egy közös nyárbúcsúztató futásra!

Idén a versenynek a peredi futballpálya ad otthont, ahol a versenyzők kényelmét jól felszerelt zuhanyozók, öltözők és mosdók szolgálják ki. A futók innen indulnak és ide érkeznek meg.

A nők és a férfiak is három kategóriában versenyeznek; az elsőbe a 16–39, a másodikba a 40–49, a harmadikba pedig az 50 év felettiek tartoznak. A nők és férfiak egyaránt 5 és 10 kilométeres távot teljesítenek, a főszám az utóbbi lesz, ezért a Peredi Tízes a verseny elnevezése.

A szervezők az eddigi kézi időmérést egy számítógépes rendszerre cserélik, ezzel is biztosítják a verseny színvonalának emelését, ugyanis minden futó chipet kap, s a célba érkezéskor azonnal ismerni fogja az eredményét.

A szervezők azt is ígérik, hogy nem csak az egészségünk miatt lesz érdemes rajthoz állni, hanem a nyeremények sem akármilyenek lesznek. Az első három helyezett serleget kap, a 10 km-es női és férfi kategória abszolút győztese hétvégi wellness utalványt nyer. Ha mindez nem lenne elég, a tombolán további értékes ajándékokat lehet a nyerni, ahol az első díj egy kerékpár lesz; de még ezt is lehet fokozni, mert a résztvevők között egy helikopteres sétarepülést is kisorsolnak.

Ha az egész családnak szeretne programot, az sem gond. A gyerekek számára hat kategóriával készülnek: 2–3 év: 50 m, 4–5 év 100 m, 6–7 év: 200 m, 8–10 év: 450 m, 11–13 év: 600 m, 14–15 év 900 m. A gyermekek biztos nem távoznak üres kézzel, mert a célba érkezéskor érem és fagylaltra jogosító utalvány vár.

De a versenyszám után se rohanjon haza, hiszen további szórakoztató kísérőprogramok várják, este pedig együtt táncolhatunk át az őszbe!

A gyermekfutás és a 60 év feletti résztevők számára a verseny ingyenes.

Felnőtt kategóriában a peredi lakosoknak 3 euró, a többieknek 7 euró (online), 10 euró a helyszínen.

Online nevezés: ITT!

További részletek az esemény Facebook-oldalán találhatók: ITT!

Program:

10.00 - 14.00 U13-as futballtorna
13.00 - 13.55 Zumba Zoli
14.00 - 14.55 Salsation Sisivel és Katival
12.00 - 15.30 Helyszíni regisztráció
15.00 Gyermekfutás
15.30 Eredményhirdetés – Gyermekfutás
15.45 Bemelegítés Zilizi Lencse Erikával a felnőttek futása előtt
16.00 Férfi és női futás – Peredi tízes (5 és 10 km)
18.00 - 18.30 Eredményhirdetés
18.45 Tombola
19.00 - 23.00 AfterRun music – DJ Citrom
23.00 - 04.00 Nyárbúcsúztató – DJ Gremi

Kísérő rendezvények:

15.00 - 18.00 Pónilovaglás a futballpályának szemben található Mustang ranch-on, ahol helyi sajtkülönlegességeket is megvásárolhatnak.
13.00 - 18.00 Légvár, arcfestés, gyerekjátékok
Büfé, kürtöskalács és vattacukor

(PR-cikk)