Az egyik áldozat édesanyja összeesett, amikor megtudta, hogy szabadlábra került a pozsonyi ittas gázoló

2022. október 7. - 09:49 | Régió

A bíróság csütörtökön nem hagyta jóvá a vizsgálati fogságot Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Szövetség főtitkárának ügyében, aki vasárnap ittasan belerohant a pozsonyi, Zoch utcai buszmegállóba, öt egyetemista halálát okozva ezáltal. A bíróság döntése nemcsak a közvéleményt, hanem az áldozatok hozzátartozóit is sokkolta.

Az egyik áldozat édesanyja összeesett, amikor megtudta, hogy szabadlábra került a pozsonyi ittas gázoló
Fotó: TASR

Az indoklás szerint nem kell attól tartani, hogy a gázoló megszökhet, és az sem valószínű, hogy újra megszegné a törvényt.

A 19 éves áldozat, Natália édesapja a közösségi oldalon adott hangot véleményének a bíróság döntésével kapcsolatban.

„Az elhunyt Natálka édesapja vagyok. Rajta kívül még négy gyerek halt meg és többen megsérültek. Van ennek a bírónak lelkiismerete? Ilyen igazságosságért harcoltunk?” – írta az édesapa a bejegyzésében.

Hozzátette, amikor a felesége tudomást szerzett a bíró döntéséről, összeesett, és nem tudták magához téríteni.

„Jöjjön el a bíró úr, és nézzen a feleségem szemébe, és minden áldozat édesanyjának a szemébe, és mondja, hogy a gyilkos egy tiszteletre méltó pozsonyi polgár. Hogy állítólag ’a mi emberünk’ már nem létezik” – tette hozzá.

Mint ismert, vasárnap este 22.15-kor egy Dušan Dědeček által vezetett személykocsi belerohant a Zoch utcai buszmegállóba, ahol akkor éppen többen várakoztak. Négy személy életét vesztette, hatan megsérültek, közülük három személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba. Hétfőn délelőtt az ötödik áldozat is elhunyt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.

A gyanúsított a bíróság döntése alapján szabadlábon védekezhet. A határozat egyelőre nem jogerős, az ügyész fellebbezett, erről pedig október 14-én, pénteken döntenek.


(tvnoviny.sk)