Az egykori cukorgyárnak állítottak emléket Dunaszerdahelyen
A dunaszerdahelyi cukorgyárra bizonyára minden városlakó jól emlékszik. Hogy a jövőben se feledkezzünk meg róla, január 11-én egy emlékművet helyeztek el a város Üzleti és Tájékoztatási Központjának épületén.
Az ország legmodernebb cukorgyára 1969-ben létesült Juhocukor néven. A rendszerváltás után az Eastern Sugar cég vette meg. A gyárat 2007-ben zárták be.
A dunaszerdahelyi születésű Munkácsy-díjas képzőművész, Németh Ilona még 2017-ben kezdett el foglalkozni a gyár történetével. Művészeti kutatásba kezdett, mely egy több éves nemzetközi projektté nőtte ki magát. A Szlovák Nemzeti Galériával együttműködve egy könyvet is sikerült kiadni a témával kapcsolatban, mely jelenleg német és szlovák nyelven kapható. Ezen túl a képzőművész már több kiállítást is megvalósított. Ezt a témát dolgozta fel például a pozsonyi Kunsthalle kiállítóteremben otthont kapó tárlata.
A dunaszerdahelyi cukorgyárból mára már nem sok maradt, csupán a porta és a mellette lévő adminisztrációs épület egy kis része. „A városnak egy fontos időszaka volt ez, aminek mostanra semmi nyoma nem maradt. Ezért gondoltam, hogy a még fellelhető táblákat emlékmű formájában jó lenne megmenteni és jól látható helyre tenni” – kezdte beszélgetésünket Németh Ilona.
A betűk már nincsenek meg, de az alattuk lévő rozsdából kiolvasható a Juhocukor felirat
Az Eastern Sugar nevet ábrázoló tábla eredeti helyéről való leszerelésekor bukkantak rá az alatta lévő feliratra, mely a cukorgyár korábbi neve – Juhocukor – volt. „A két név nem ugyanazt jelenti. Már ebben is benne van egyfajta cinizmus és meg nem értés. A déli cukorra azt mondjuk, hogy keleti cukor – ez mutatja, hogy az ide érkező külföldiek hogyan néztek e régióra. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy mindkét tábla itt legyen a városban. Hogy arról a transzformációról, a veszteségről, ami akkor történt, mai szemmel elgondolkodjunk” – fejtette ki a képzőművész.
Az emlékmű az Üzleti és Tájékoztatási Központ tetején kapott helyet. Németh Ilona elmondta, mindenképp városi tulajdonban lévő épületet keresett. „Úgy gondolom, a város feladata, hogy ezt a továbbiakban megőrizze. Azt a transzformációt, amit a cukorgyár szimbolizál, magában hordozza az az épület is, amelyen elhelyeztük a táblát. Hiszen az eredetileg pártház volt, majd nyelviskola lett, mostanra pedig a város tulajdonába került és városi, illetve más cégeknek ad otthont. Ha úgy tekintek erre az épületre, mint a tábla talapzatára, akkor ennél jobb alapra ez az emlékmű nem is kerülhetett volna. A város polgármestere, Hájos Zoltán is megértette a gondolatmenetemet, és partner volt a projektben.”
Dunaszerdahely városával 10 éves szerződést írtak alá, amely biztosítja, hogy ez idő alatt – ha csak valami rendkívüli dolog nem jön közbe – a város köteles karbantartani az emlékművet.
„Azt gondolom, hogy ez egy olyan specifikus emlékmű, ami a város történetéből indul ki és a város jelenével, valamint jövőjével is foglalkozik. Ez egyfajta mementó, ami azt mondja:
vigyázzunk arra, amink van, vigyázzunk az értékeinkre, s gondoljuk át, hogy a döntéseinknek milyen következményei lehetnek”
– húzta alá a képzőművész.
Az egész projektet a Kultminor és a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatta.
(SzC)
