„Az emberek úgy repültek a levegőben, mintha csak rongyból lettek volna” – megszólalt a balesetet szenvedett busz utasa

Csütörtökön egy autóbusz és egy trolibusz ütközött Pozsonyban, amelyet követően 13 embert kellett kórházba szállítani. Az egyik utas az ütközés pillanatairól mesélt.

„Az emberek úgy repültek a levegőben, mintha csak rongyból lettek volna” – megszólalt a balesetet szenvedett busz utasa
Forrás: noviny.sk

Az eset reggel 8 óra körül történt a Šancová utcában. Egy szemtanú szerint a 63-as számú autóbusz sofőrje hirtelen lefékezett, a mögötte érkező 201-es számú trolibusz azonban már nem tudott időben megállni, és nekiütközött az előtt álló járműnek.

A történtekről az autóbusz egyik utasa mesélt a Nový Časnak.

„Az emberek, mintha csak rongyból lettek volna, két-három métert repültek a levegőben. Többen véreztek, szét volt vágva a homlokuk és a kezük”

– írta le az ütközés utáni első pillanatokat.

Az utas ezután hangos sírást és kiabálást hallott, majd nem sokkal később megérkeztek a mentők.

„Az autóbuszban füst keletkezett, de az ajtókat nem lehetett kinyitni. Az emberek pánikoltak” – tette hozzá.

 A mentősök a tűzoltók segítségével ellenőrizték a sérültek állapotát, 13-at közülük kórházba kellett szállítani. „Elsősorban könnyebb fejsérüléseket, valamint felső és alsó végtagsérüléseik voltak. 11 pácienst a kivizsgálást követően hazaengedtek, kettőt közepesen súlyos sérülésekkel tartottak kórházban, egyikük sincs életveszélyben” – közölte Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője.

A baleset pontos okát a rendőrség továbbra is vizsgálja. A keletkezett anyagi kár eléri az 50 ezer eurót – tájékoztatott Michal Szeiff rendőrségi szóvivő.


(cas.sk)