Az év első felében 1,7 millióan utaztak a RegioJettel

2018. augusztus 22. - 22:20 | Régió

A RegioJet magán közlekedési vállalat vonatai az idei év első felében 1,7 millió utast szállítottak a Pozsony-Komárom szakaszon. 

Az év első felében 1,7 millióan utaztak a RegioJettel
Fotó: Paraméter-archív

Az előző évi adatokkal összehasonlítva ez 18%-ok növekedést jelent – számolt be róla szerdán Martin Žarnovický, a társaság PR menedzsere.

2017 első felében a RegioJet járatait az említett szakaszon 1,4 millió utas vette igénybe.

Žarnovický elmondása szerint az utasok száma áprilisban nőtt meg jelentősen, amikor a RegioJet belépett a Pozsony megyei Integrált Közlekedési Rendszerbe. A vállalat járatai azóta a városi tömegközlekedésben használatos menetjegyekkel és bérletekkel is igénybe vehetők. A PR menedzser szerint a „sárga vonatok” tömegközlekedési eszközökké váltak a főváros területén.

A RegioJet a közlekedési minisztériummal együttműködve év közben növelte a délutáni csúcsidőben közlekedő járatok számát is. Azóta reggel és délután is óránként három vonat indul.

Žarnovický tájékoztatása szerint a legforgalmasabb reggeli járat az, amelyik 6.15-kor indul Dunaszerdahelyről Pozsonyba. Ezt a szerelvényt a társaság kibővítette, így már három Talent típusú egységből áll, amely egyszerre 939 utast képes a fővárosba szállítani.

A RegioJet az év második felében is bővítené a járatait, ez ügyben már tárgyal a közlekedési minisztériummal. „A társaság az utasok számának újabb ugrásszerű növekedésével számol a pozsonyi körgyűrű építése miatt, amelynek idején a közlekedés helyzete Dél-Szlovákiában és a fővárosban is tovább fog romlani” - figyelmeztetett Žarnovický.

A RegioJet 2012 óta van jelen a Pozsony-Komárom szakaszon.

(TASR)