„Azért fogunk dolgozni, hogy nyerjünk valamit”

2022. július 12. - 08:25 | Sport

Szezonindító sajtótájékoztatót tartott a HC DAC dunaszerdahelyi kézilabdaklub az A csapat nyári felkészülésének megkezdése előtt. Ezen szó esett a csapat eddigi érmeiről is, melyek közül már csak a legfényesebb hiányzik.

„Azért fogunk dolgozni, hogy nyerjünk valamit”
Fotók: a szerző - További felvételekért kattints!

A HC DAC női kézilabdacsapata tavaly a harmadik helyet szerezte meg a cseh-szlovák MOL Ligában, míg ezen belül a szlovák bajnokság második helyezettje lett, ami mellé még begyűjtötte az ezüstérmet a kupában – erre hívta fel a figyelmet Horváth Zoltán klubelnök, kiemelve, hogy a kezdetektől fokozatos építkezésen megy keresztül a csapat, és mostanra komoly eredményeket produkál. A csapat négy játékosát díjazta az előző idény végén a Szlovák Kézilabda Szövetség.

Európában szimpatikus újoncként szerettek volna debütálni, ehhez képest a legjobb nyolc közé jutottak, ahol a szerb Bukovička Banja búcsúztatta őket, a negyeddöntő visszavágóját, amelyet idehaza játszottak, ugyanakkor nagy küzdelem árán, de itt is megnyerték.

„A célokat illetően mindez idén sem lehet másképp. Ezek jó alapul szolgálnak ahhoz, hogy előbbre és magasabbra vágyjunk, a legmagasabb pozíciókért szálljunk harcba a három versenyben, amelyben szerepelünk (MOL Liga, szlovák kupa, Európa Kupa – a szerk. megj.). Szeretnénk túlszárnyalni vagy legalább megismételni az előző év európai szereplését is” – fogalmazott.

Horváth Zoltán

Kiemelte, hogy ezeket a célokat szolgálták a csapat igazolásai is. Az újonnan igazolt játékosok közül a napokban mindegyik megérkezett Dunaszerdahelyre, és részt is vettek a sajtótájékoztatón. A leginkább egzotikus igazolás a brazil Ligia Costáé, aki beállósként játszik majd a csapatnál. Ő egyébként eddig is Európában játszott, legutóbb a koszovói bajnokságban ezüstérmes KHF Ferizajnál. Rajta kívül a cseh Porubából érkezett a HC DAC-hoz Eliška Desortová, a Fehérvártól egy fiatal kapus, Gajdóczi Barbara, továbbá a Kozármislenytől Hornyák Bernadett, a 2016-os ifjúsági kézilabda-világbajnokság gólkirálynője, végül pedig a Vasasból Kovács Noémi, az új jobbszélső.

A csapat sérültjei közül Kristína Pastorková már visszatérhet, Bugár Cintia viszont a következő szezont kénytelen kihagyni.

Debre Viktor vezetőedző a lányok pillanatnyi állapotáról nem tudott bővebbet mondani, erre szerinte néhány hét múlva lesz lehetősége, amikor már látni lehet majd a nyári felkészülés eredményét. „Egyelőre egy edzésen vagyunk túl, a felkészülés azonban hosszú és nehéz lesz. A fizikai mellett a technikai és taktikai részletek gyakorlását is szem előtt tartjuk” – figyelmeztetett.

Debre Viktor

Emlékeztetett arra is, hogy egyrészt hálás feladat, másrészt a helyzetet nehezíti az öt új játékos beépítése, ami több időt vesz igénybe. A felkészülés szerdától teljes gőzzel indul.

„Azért fogunk dolgozni, hogy nyerjünk valamit, mivel ezüstéremből és bronzból is már van” – hangsúlyozta a vezetőedző.

Juhos Kata csapatkapitány azt emelte ki, hogy miután újra találkoztak a lányokkal, kiderült, mindenkinek hiányoztak már a többiek, „az öltözői hangulat és a viccelődés”. Kifejtette, hogy ezt szeretné megőrizni attól függetlenül, hogy ki milyen nemzetiségű vagy anyanyelvű. „Nagyon nehéz időszak, felkészülés, sok munka áll előttünk, de a sikerekért dolgozni kell, azt nem adják ingyen” – húzta alá.

(SzT)