Azt állította a gyorshajtó, beteg gyerekkel siet a kórházba, közben meg be volt állva

A rendőrök a kórházig kísérték, ott derült ki a turpisság.

Még augusztus végén történt, hogy a rendőrök megállítottak egy gyorshajtót a nagymihályi járásbeli Závadka településen, mivel a megengedett 50-hez képest 112 km/órával hajtott.

Lenka Ivanová kerületi rendőrszóvivő az eset kapcsán kifejtette, hogy a sofőr azt állította, beteg gyereket szállít, azért siet. A rendőrök ennek elsőre bedőltek, anélkül, hogy megnézték volna, tényleg szállít-e valakit. Ehelyett visszaültek a kocsijukba és elkísérték a sofőrt a legközelebbi kórház sürgősségi osztályáig.

A sofőr viszont ezután is durván és arrogánsan viselkedett a rendőrökkel szemben, akiknek pedig feltűnt, hogy alkohol vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt lehet. Megszondázták, de az eredmény negatív lett. Ezután viszont felszólították, hogy vesse magát vérvétel alá, de azt elsőre elutasította. Később viszont a vita hevében maga kérte.

Miután meglett a vérvétel, le is lepleződött a fickó, a vérében ugyanis pervitin, amfetamin és kannabinoidok nyomait találták. Az esetét közigazgatási eljárás keretén belül tárgyalják majd, így pedig 200-tól 1000 euróig terjedő pénzbüntetést, és a vezetéstől való, öt évig terjedő eltiltást is kiróhatnak rá. 

(TASR9