Bedrogozva menekült a zsaruk elől, akik majdnem egy tárat kilőttek a flúgos motoros megállítására (videó)

Nem volt rendben a motorkerékpárja, jogsival sem rendelkezett, ráadásul kábszert is fogyasztott – mindössze ennyi vaj volt a fején annak a 39 éves férfinak, akit hétfőn a rendőrök üldöztek autójukkal és aki a figyelmeztető lövések ellenére sem állt meg.

Bedrogozva menekült a zsaruk elől, akik majdnem egy tárat kilőttek a flúgos motoros megállítására (videó)
policia.sk

A fényszórója nem volt bekapcsolva, és a rendszámát nem lehetett leolvasni – ezzel hívta fel magára a figyelmet a vakmerő motoros. A zsaruknak ez tűnt fel, és meg akarták állítani az illetőt, aki erre nem mutatott különösebb hajlandóságot, sőt, inkább gázt adott. Minderre a főváros Duna menti utcájában (Podunajská) került sor, innét vette kezdetét az őrült hajsza, ami egészen Éberhardig (Malinovo, Szenci járás) folytatódott. Hogy a végén feladta magát a vágtázó drogos, közrejátszott az is, hogy a rendőrök öt figyelmzetető lövéssel adták tudtára, fegyver van náluk és ha kell, azt használni is fogják.

Noviny.sk