Bizalmatlansági indítvánnyal akarták leváltani a hivatalvezetőt Nagymegyeren

2019. május 22. - 09:26 | Régió

Vajai György és a képviselők között tulajdonképpen azóta fennáll a nézetkülönbség és bizalomhiány, hogy Holényi Gergő polgármester előbbit kinevezte a városi hivatal élére.

Bizalmatlansági indítvánnyal akarták leváltani a hivatalvezetőt Nagymegyeren
Vajai György (Fotó: Cséfalvay Á. András)

Korábban már írtunk róla, hogy képviselők rendszerint azt róják fel a polgármesternek, hogy nem tájékoztatja őket kellően az egyes határozati javaslatokról, költségvetési módosításokról vagy egyéb városi intézkedésekről, hogy felelősségteljes döntést hozhassanak, másrészt nemcsak a képviselők között, de a lakosok közt is terjed az a nézet, hogy a várost tulajdonképpen nem is a polgármester, hanem a városi hivatal általa kinevezett elöljárója, Vajai György irányítja, akivel a képviselők ugyancsak, vagy inkább különösen nem találják a közös hangot.

Ennek a legutóbbi testületi ülésen kézzel fogható eredménye volt, Sziszák József (független) nyújtott be egyfajta bizalmatlansági indítványt ellene.

Indoklásában konkrét példákat hozott fel, amikor szerinte a képviselőket nem hívták meg olyan egyeztetésekre vagy eseményekre, amelyekre illett volna, emellett azt is felrótta neki, hogy amikor Holényi Gergő törvénytelenségre hivatkozva faképnél hagyta a testületet, akkor Vajai is egy szó nélkül vele tartott, holott a városi hivatal vezetőjeként ezt minimum indokolnia kellett volna, mivel a törvény szerint jelen kell lennie a testület ülésén.

Egy további konkrét intézkedéseként rótták fel neki, hogy levette a városi hivatal faliújságáról Varga Albin (független) képviselőnek az egyik városi rendelethez benyújtott módosító javaslatát a közjegyzői okirat (notárska zápisnica) eltörléséről. Hogy ez micsoda, arról egy korábbi testületi ülésen is szó volt, a főellenőr azonban az aktuális ülésen kifejtette, „indokolatlan nyomásgyakorlásnak lehet minősíteni a közjegyzői okirat beszerzésének kötelezettségét, főleg olyan bérlőkkel szemben, akik eddig is fizettek”. Az okirat ugyanis arra szolgál, hogy az, aki tartozik a lakbérrel, nem halmozhassa azt éveken keresztül, ellenben egyszerűbbé váljon a kilakoltatása. Ilyen okiratot viszont némelyek álláspontja szerint nem szabhatnak feltételül egy új bérleti szerződésnél olyan lakóknak, akiknek nincs adósságuk.

Varga Albin ennek eltörléséről nyújtott be rendeletmódosítást, Holényi érvelése szerint viszont nem megfelelően, ugyanis az elektronikus iktatórendszerbe nem jegyeztette be. Ebből kifolyólag ő utasította Vajait, hogy a faliújságról vegyék le.

„Azért van az iktatási rendszer, hogy mindent nyomon lehessen követni” – érvelt Holényi, majd elmondta, hogy a vonatkozó városi rendeletet maga küldte el az ügyészségre, hogy véleményt formáljanak róla, vajon törvényes-e a közjegyzői okirat feltételként való megszabása.

Varga viszont nehezményezte, hogy erről az egy képviselőt sem tájékoztattak a 11 közül, aki aláírta a módosítást.

Holényi érdeklődésünkre elmondta, hogy az iktatórendszert a törvény írja elő, éppen ezért nem lehet megkerülni. „Én másnap szereztem róla tudomást, és kérdőre is vontam azt, aki kifüggesztette, hogy miért van az, hogy a hivatal kifüggeszt valamit, amiről a polgármester nem is tud. Mi ez, ha nem a polgármester megkerülése, hogy a tudta nélkül kifüggesztenek valamit egy olyan fontos dologban, mint egy általános érvényű rendelet? Miért van iktatórendszerünk, ha nem iktatják be? Mindennek nyoma kell legyen a rendszerben. Az, hogy eddig ez hogy volt, engem nem érdekel” – szögezte le Holényi a megkeresésünkre.

„A képviselő-testület bizalmatlanságának ad hangot Vajai György hivatalvezető vel szemben titkos szavazás eredményeképp. Utána megkérném a polgármestert, hogy a szavazás eredménye alapján vonja le a konzekvenciákat” – jegyezte meg Sziszák József indítványa benyújtását követően.

A javaslatot a jelenlévő 12 képviselőből 10 támogatta, 2-en pedig ellene voltak.

„Semmilyen következménye nem lesz, ugyanis nem a képviselők hatásköre ezt megszabni” – reagált Holényi az ezzel kapcsolatos kérdésünkre. Érdeklődésünkre, hogy van-e módja a testület és a polgármester, illetve a hivatalvezető közti viszony javulásának, azt mondta, „azon vagyunk”.

„Sok képviselővel leültünk, egyeztettünk, beszéltünk az elképzelésekről, hogy ne csak egyoldalú legyen a kommunikáció. Vannak képviselők, akikkel egyelőre nem lehet dűlőre jutni” – szögezte le, hozzátéve, hogy többnyire az MKP-frakció tagjait érti ez alatt.

„Aki korábban Megyeren képviselő volt, kiskirálynak érezhette magát, mivel felelőssége nem volt, csak hatalma. Most ezt törtük derékba az elmúlt négy hónap tevékenységével. Egyeztetünk folyamatosan – aki pedig szeretne a városért tenni, azokkal heti szinten leülünk, ha jönnek utánunk” – magyarázta.

(SzT)