Civil sofőr állította meg a részegen vezető egykori képviselőt (VIDEÓ)

Vágsellyén egy sofőr egy gyanúsan közlekedő luxusautóra lett figyelmes, és mivel erősen gyanította, hogy a volán mögött ülő illető részeg lehet, saját maga blokkolta az útját. Mint kiderült, a kocsit egy egykori városi képviselő vezette – írja a noviny.sk.

Martin a körforgalomnál előnyt adott egy luxusautónak, amely nem sokkal később kis híján nekiütközött egy autóbusznak, majd kacskaringózva haladt az úton. A következő körforgalomnál lehajtott az útról, de aztán nagy nehezen próbált haladni tovább.

Martin ekkor kezébe vette az irányítást azzal, hogy blokkolta a gyanúsan haladó jármű útját. Mindketten kiszálltak, és amikor Martin közel hajolt hozzá, alkoholszagot érzett. A férfi értesítette a rendőrséget, és amíg kiérkeztek, feltartóztatta a másik sofőrt. Az egész szituációt rögzítette Martin autójának a fedélzeti kamerája.

A helyszínre kiérkező rendőrök alkoholtesztet végeztettek a sofőrrel, az eredmény pedig pozitív lett. Mint kiderült, az illető egy 70 éves vállalkozó, aki korábban 24 éven keresztül városi képviselőként is tevékenykedett. A férfi a rendőrségi cellában végezte, alkohol befolyása alatt történő veszélyeztetéssel gyanúsították meg.


(noviny.sk)