Csalás gyanúja miatt újabb vizsgálatot indult a VW volt vezérigazgatója ellen

Újabb vizsgálatot indított  Martin Winterkorn, a Volkswagen (VW) konszern volt nagyhatalmú vezérigazgatója ellen csalás gyanúja miatt a braunschweigi ügyészség.

Az ügyészség a pénteki bejelentés szerint azt akarja kideríteni, hogy pontosan mikor is szerzett tudomást Winterkorn arról, hogy a Volkswagen egyes modelljeibe a károsanyag-kibocsátási adatokat manipuláló szoftvert telepítettek.

Az ügyészség közölte azt is, hogy 28 helyszínen (lakásban, illetve irodában) tartottak házkutatást a héten az üggyel kapcsolatban, és az emissziós botrányban csalással, illetve a versenytörvény megsértésével gyanúsított személyek száma 21-ről 37-re emelkedett.

Winterkorn ellen már folyik egy másik eljárás piaci manipulációk gyanúja miatt: a német szövetségi pénzpiaci felügyelet kérésére tavaly júniusban indított vizsgálat során az ügyészségnek azt kell eldöntenie, hogy Winterkorn időben tájékoztatta-e a pénzpiacokat a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálásáról.  

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptember 18-án vádolta meg azzal a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Volkswagen három nappal később elismerte a csalást.

A botrány kirobbanása után 5 nappal Martin Winterkorn lemondott a vezérigazgatói tisztségről, és azt állította, hogy nem követett el jogsértést. Winterkorn több mint 8 évig tartó vezérigazgatói megbízatása alatt megduplázódtak a VW eladása, profitja pedig csaknem háromszorosára emelkedett.

A Volkswagen azt állítja, hogy igazgatótanácsát 2015 augusztusában tájékoztatták, az amerikai hatóságokat pedig szeptember elején értesítették a csalást lehetővé tévő szoftverről.

Winterkorn a múlt héten egy parlamenti meghallgatáson nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor szerzett tudomást a csaló szoftver módszeres alkalmazásáról. Mindössze annyit mondott, hogy ez nem a hivatalos beismerés elhangzása előtt történt. Az ügyészség viszont azt gyanítja, hogy a volt vezérigazgató jóval a botrány kirobbanása előtt értesült a csalásról.  

Korábbi német lapértesülések szerint a Volkswagennél 2008 óta használták a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálására szolgáló szoftvert, és a csalásról sokkal többen tudtak a cégnél, mint ahogy a dízelbotrány elején gondolták.

MTI/para