A Csallóközi Vásár arcai (FOTÓK)

2019. szeptember 22. - 11:23 | Régió

39. alkalommal rendezték meg idén a hagyományos Csallóközi Vásárt, amely ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonzott. Lencsevégre kaptunk néhány vásározót, akik elárulták, mi is vonzotta őket Dunaszerdahelyre.

Evelin (23) – Székesfehérvár

Eddig két alkalommal játszottam Dunaszerdahelyen, de a vásárban most lépek fel először. A koncert után lesz egy kis időm körülnézni és enni valamit, de utána utaznunk kell tovább a zenekarral.”

Jozef (17) – Csaca (Čadca)

A dunaszerdahelyi Gyermek és Család Központ lakója vagyok. Itt a vásárban a hinták összeszerelésében segítek. Ez a művelet nagyjából két és fél napot vesz igénybe.”

Ferenc (84) – Dunaszerdahely

Sokáig külföldön dolgoztam, de ha tudtam, mindig kijöttem a vásárba. Az utóbbi években már főleg azért jövök, mert itt sok régi ismerőssel tudok találkozni.”

Máté (27) – Illésháza

Jelenleg a helyi városi televízió kamerásaként vagyok itt, de már középiskolás korom óta eljárok a vásárokba. Felülni egy hintára számomra mindigis az élet egyik apró örömének számított.”

István (64) – Budapest

Tizenhét éve járok ruhaárusként a Csallóközi Vásárba. Az egyre emelkedő helypénzek és a csökkenő vásárlási kedv miatt sajnos nem biztos, hogy jövőre is el tudok jönni.”

Kati (21) és József (24)– Nyárasd, ill. Nádszeg

József: „Szuper, hogy itt ingyenesek a koncertek. Ákosra nagyon kíváncsi vagyok.”

Kati: „Kiskorom óta kijárunk a vásárba. Eleinte a szüleimmel jöttem, később már a barátaimmal. Az eddigi legjobb vásári emlékem egy Republic koncerthez fűződik. Ez már rég volt, még alapiskolás koromban, de arra emlékszem, hogy nagyon jót buliztam!”

Mihály (18) – Délkelet-Erdély

Szőnyeget, lepedőt, bútort, ruhát árulok. Legjobban a nadrágok és a blúzok fogynak. Asztalokat, székeket viszonylag ritkán sikerül eladni.”

Zsombor (4), Ferenc (32) és Marika (28) – Pódafa

"Minden éven veszünk itt valamit. Idén ezzel a kertitörpe párral leptük meg magunkat."

Aneliza (68) – Modor (Modra)

Első alkalommal árulok itt „burcsákot” (= murci), remélem ízleni fog az embereknek.“

Áron (11) és Zoltán (46) – Nádszeg

A fiamat a hinták érdeklik leginkább, engem pedig a koncertek”

(Cséfalvay Á. András)