A Csallóközt sújtotta csapásokról

2019. március 3. - 10:44 | Kultúra

Csallóközi lenyomatok XIV.

A Csallóközt sújtotta csapásokról
A komáromi tiszti pavilon
Az előző részek:
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Kisváros a vidék közepén
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
Magyarország monographiája
Saul nagymagyari fiai
Maga alá temette a bedőlt fal
Felmetszette a hasát az öreg juhász
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
Vámbéry Ármin a francia császárnál

Pestis

Az egyik legnagyobb járvány 1699-ben pusztította a sziget lakóit. Baranyay József helytörténész (1876–1952) úgy tudta, a legtöbbet Nagymagyar szenvedett. 1713-ban újra pestis sepert végig a vidéken, akkor Pozsony környékén okozott tömeges elhalálozást. 1725-ben ismét pestis, és ezúttal is a Pozsony megyei részen szedett sok-sok áldozatot. Utóbbi tragikus események emlékére emelték a bacsfai fogadalmi kápolnát.

Szélviharok

A Csallóközön 1718-ban kétszer egymás után valóságos ciklon söpört végig, amely a bacsfai kolostor tetőzetét és a templom homlokzatát lesodorta.

Árvízveszedelem

„Hogy hányszor vonult végig a Csallóközön ez a vészhozó elem, azt csak az Isten tudná megmondani, meg az öreg ágyú, mely a pozsonyi várban áll, s melyet ősi szokás szerint akkor sütöttek el, ha a Csallóköz lakosságát figyelmeztetni kellett, hogy jön az árvíz. (Vutkovics Ödön: Pozsony) Ez a szomorú ágyúszó aztán bömbölve hirdette a veszedelmet az első faluig, ott félreverték a harangot, és így tovább. Félrevert harangzúgás, kétségbeesett jajgatás vonult végig aztán Pozsonytól Komáromig. Ma már a telefon korszakában kevés jelentősége van ennek az ágyúnak, s inkább csak régi szokásból sütik el még ma is, ha árvíz fenyeget” – írta 1911-ben Baranyay József.

Háborúk

Pusztított a török is. 1683. február 23-án 300 török martalóc rontott be a Csallóközbe. Öldöstek, rabszíjra fűztek „sok ártatlan embert”. (...) „...Vámosfaluból 100-nál többet hurcoltak el örökös rabságba.”

Földrengés

A Komárom című helyi lap 1879. szeptember 21-i számában olvasható az alábbi leírás: „Amitől a vallásos városatyák tartottak, az említett 1763-ik év június hó 28-án valóban a legrémesebb alakban bekövetkezett. Reggel fél 6 órakor – vásár lévén – midőn a városi lakosság s az idegenek nagy száma részint a templomokban, részint áruik eladása végett sátrakban seregelve voltak, a föld oly borzasztóan megingott, hogy a városnak csaknem végpusztulása következett be. Hét kisebb és nagyobb szentegyház rommá lett; ezek közé jutott a gyönyörű »sz. András templom» is, melynek két tornya lezuhant. 279 nagyobbszerű polgári ház megsemmisült, 785 pedig nagyobb sérülést szenvedett. Hatvanhárom egyén a romok alatt találta halálát, 102 pedig kisebb-nagyobb mérvben tagjaiban megsebesült. A Vágduna mellett a föld megnyílván, magából kénszagú vizet és vörös lángok mellett többszínű homokot lövelt magasra. Ezen vérfagylaló tünemény kisebb-nagyobb ingások és rázkódások mellett egész azon évi szeptember 26-ig megszakítás nélkül tartván, az elébb virágzó város rommá téve, lakosai tűzhelyeiket elhagyni s éltük menedékét mezőn és hajókon kénytelenitettek keresni.”

Ma már tudjuk, hogy az 1763-as komáromi földrengés a legnagyobb erősségű földmozgás volt a történelmi Magyarország területén. Erőssége a Richter-skála szerint elérte a 6,3 méretet. A katasztrófa után Mária Terézia összeíratta a károkat.

Komárom pusztulásának krónikáját két kiváló költő is megénekelte: a magyar Baróti Szabó Dávid (1739–1819) és a szlovák Štefan Korbeľ (1732–1779). Mindkettő versben mondja el a földindulás körülményeit. Alkotásuk nemcsak kordokumentum, hanem irodalomtörténeti és költői érték is.

Részletek Štefan Korbeľ Visszatekintő elmélkedés az iszonyatos földrengésről című poémájából, Varga Imre fordításában:

„földnek rengése észvesztőern indult,

úgy rémlett, hogy a föld nagy gyomra fölmordult,

mintha nehéz vasalt szekerek futnának,

a föld alapjai is megindulának.

(...)

Másodszor, lám, ahogy megrázkódott a föld,

sok ház végezetre megroggyant és ledőlt;

kevés épülete maradt a városnak,

amelyek szörnyű mód meg nem károsodtak.

Kéményei mind-mind a földre omoltak,

jó erős falai sorra hasadoztak,

a földben nyílások, rések mutatkoztak,

s ezekből zavaros vizek bugyborogtak.

(...)

Sirasd Komáromot, könnyben ázó szemem,

Sirasd Komáromot, meghervadt két kezem,

Sirasd Komáromot, gyászos hangú versem,

Sirasd Komáromot, szomorkodó szívem!”

Megjegyzendő: A szlovák földrengés-katalógus 1443-tól jegyzi a mai Szlovákia területén lokalizált, illetve makroszeizmikusan észlelt földrengéseket, 1902-től már műszerek által meghatározott epicentrumokkal és magnitúdókkal. Szlovákia területén évente 70–80 gyenge, túlnyomórészt csak a műszerek által észlelt rengéssel, a legaktívabb terület a Kis-Kárpátok és a Komárom–Gúta vonal (Csicsay Krisztiánnak, a Szlovák Tudományos Akadémia Földtudományi Intézete szeizmológusának közlése).

Lelkes Vince