Cseh kormányalakítás: Miloš Zeman kormányfővé nevezte ki Petr Fialát

2021. november 28. - 12:21 | Külföld

Miloš Zeman cseh államfő vasárnap kormányfővé nevezte ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. Petr Fiala azonnal letette az alkotmány által előírt hivatalos esküt.

Cseh kormányalakítás: Miloš Zeman kormányfővé nevezte ki Petr Fialát
Petr Fiala (Fotó: AP)

Miloš Zeman kijelentette, hogy hétfőtől kezdve december 13-ig külön-külön találkozni akar a miniszterjelöltekkel, és az után megnyílik az út az új kormány megalakulásához.

Korábban Zeman közölte, hogy a 17 miniszterjelölt közül egy ellen vannak kifogásai. Az elnök nevet nem mondott, de a sajtó szerint Jan Lipavsky kalózpárti külügyminiszter-jelöltről van szó. Ezt hivatalosan nem cáfolták, de nem is tagadták. Petr Fiala azt mondta, hogy már tájékoztatta az elnököt a jelöltekről. Ismételten leszögezte, hogy kiáll miniszterjelöltjei mellett.

Petr Fiala kinevezésével Csehországnak néhány hétig két kormányfője lesz: Andrej Babiš, az ügyvezető, Petr Fiala pedig a kinevezett miniszterelnök. Az alkotmány szerint a tényleges hatalom az új kormány hivatalos kinevezéséig az ügyvezető kormány kezében van. Petr Fiala azt nyilatkozta, hogy kormánya december közepén szeretné átvenni az ország irányítását.

Fiala az új ötpárti cseh kormánykoalíció közös kormányfőjelöltje volt. Ezt a koalíciót az októberi csehországi képviselőházi választásokat megnyerő Spolu hármas szövetség és a vele közösen kormányt alakító kétpárti PirSTAN szövetség alkotja. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést.

Petr Fiala 1964. szeptember elsején született a dél-morvaországi Brünnben (Brno). Politológusként a brünni Masaryk Egyetem professzora, 2004 és 2011 között az egyetem rektora volt. Parlamenti képviselői mandátumát 2013-ban szerezte, 2014-ben megválasztották a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökévé. Petr Nečaš kormányában 2012-2013-ban oktatásügyi miniszterként dolgozott, 2017 és 2021 között a képviselőház alelnöke volt. Petr Fiala nős, három gyermeke van.

MTI