Délutáni sétára indultak, de haza már eggyel kevesebben értek

2021. január 13. - 13:38 | Belföld

Michal Šagát (37) apjával és két kutyájukkal sétálni indult. A Šanťo névre hallgató eb egy népszerű turistaútra tévedt, amely tele volt emberekkel.

Délutáni sétára indultak, de haza már eggyel kevesebben értek
Forrás: Nový Čas

A hároméves border collie csupán egy pillanatra tűnt el a gazdája szeme elől, ami alatt két lövés is hallatszott. Ezután Michal négylábú barátja már nem tért vissza hozzá.

A férfit nagyon megviselte kutyája elvesztése. Mint mondta, Šanťo szinte családtag volt. Amikor vasárnap sétálni indult apjával, még nem sejtette, hogy a kiruccanásról eggyel kevesebben térnek majd haza.

Michalék Beckó környékén jártak, egy közkedvelt turistaútvonalon haladtak, amikor Šanťo beszaladt az erdőbe. „Körülbelül egy perc múlva két lövést hallottunk. Azonnal szaladtunk őt megkeresni” – tette hozzá az eb gazdája.

„A tisztáson találtuk őt meg lelőve. Először egy vérfoltot láttam a földön, majd attól nem messze hevert Šanťo. Mellkason találták őt. Nem tudjuk, ki tette ezt. Az, aki lőtt, veszélyeztetett minket és az ott tartózkodó embereket is. Šanťonak ezüst fényvisszaverő nyakörve volt, rajta a névcédulával. Pulóverbe csomagoltuk, a karunkba vettük, úgy vittük őt haza. Az emberek kérdezgették, mi történt, és sokan felajánlották a segítségüket is”

– mesélte a kutya gazdája.

Michal kedvencét feltételezhetően egy vadász lőhette le. A kutya gazdája feljelentést tett a rendőrségen.

(čas.sk)

Címkék: vadász, baleset