Dízelbotrány: 2 millió manipulált motor készült Győrben

Varga Mihály, a magyar nemzetgazdasági miniszter szerint Volkswagen-ügy ugyan Magyarországon kívül áll, de érinteni fogja a magyar gazdaságot. Felidézve, hogy a magyar gazdaság jelentős tényezője az autógyártás, amely az ipari termelés 22 százalékát és az export 13 százalékát adja.

Sok a bizonytalanság még, nem tudni, hogy az autóipart, az autóvásárlásokat hogyan érinti majd a helyzet - mondta Varga Mihály.

Megerősítette, hogy 11 millió érintett dízelmotorból több mint 2 milliót gyártottak az Audi Hungáriánál. Ha csökken az autók értékesítése, vagy motortípusokat kitiltanak a forgalomból, annak lesznek gazdasági következményei - hangsúlyozta a miniszter.

A vád szerint a Volkswagen már 2009 óta úgy módosította az autói motorvezérlő szoftverét, hogy amennyiben az a szenzorok, elsősorban a kormánymű és a gázpedál felől nem életszerű (pl. konstans egyenes tartás, konstans sebesség stb.) jelzéseket kapott, akkor egyfajta "tesztüzemre" állította át a motort, amely így jóval kevesebb káros anyagot bocsátott ki. Nem is elsősorban a széndioxid-, hanem a nitrogén-oxid kibocsátással van a gond, a mérések szerint a Volkswagen Passat 5-20-szor, a Volkswagen Jetta 15-35-ször (!) annyi nitrogén-oxidot bocsát ki valós körülmények között, mint amit a próbapadon lehet mérni – írja a portfolio.hu.

mti/portfolio/para