Doborgaz és Dunacsún között ártéri erdőket vágtak ki, mert "szükséges"

2018. április 19. - 10:55 | Régió

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) vágta ki a fákat a Duna régi medrében, Dunacsún és Doborgaz között. A Duna-ártéri Természetvédelmi Terület Igazgatóságának pozsonyi osztálya az egyik közösségi oldalon közzétett bejegyzésében szörnyűnek nevezte a fakitermelést. Az SVP illetékesei ugyanakkor azt állítják, hogy ha nem lépték volna meg, veszélybe kerülhettek volna a környékbeli községek lakói és a tulajdonuk.

Doborgaz és Dunacsún között ártéri erdőket vágtak ki, mert "szükséges"
Illusztráció

A Duna régi medre áradások idején, illetve akkor, ha valamilyen oknál fogva Bősnél nem a szükséges vízmennyiség folyik át, a Duna vizének elvezetésére is szolgál. Pavel Machava, az SVP szóvivője elmondta: a közeljövőben javítani fogják a zsilipeket és a villamos erőművet, továbbá munkálatokat terveznek a magyarországi Dunakilitinél is. „Emiatt a Duna régi medrében kell majd elvezetni a vizet” – tette hozzá a szóvivő, hangsúlyozva: ha nem vágták volna ki a fákat, fennállt volna a veszélye, hogy a Duna régi medre nem lett volna képes befogadni elegendő mennyiségű vizet, melynek következtében veszélybe kerülhettek volna a környékbeli községek lakói és a tulajdonuk. Állítása szerint a Duna régi medrének megtisztítása előtt minden szükséges engedélyt beszereztek.

A Duna-ártéri Természetvédelmi Terület Igazgatósága ugyanakkor rámutatott: a fakitermelés következtében rendkívül értékes ártéri erdők tűnnek el, melyek veszélyeztetett és védett növényfajok, például a dunai csillagvirág (Scilla vindobonensis) élettereként is szolgálnak.

A fakitermelés szerintük indokolatlanul és törvénysértő módon történt. A Duna régi medrében a vízszint szándékos csökkentése miatt büntető feljelentést tesznek. Hogy a nehéz gépek hozzáférjenek a fákhoz, az SVP dolgozói gyakorlatilag kiengedték az összes vizet a mederből, amelynek következtében halak tömegei pusztultak el – mutattak rá a természetvédők.

A fakitermelés egyes aktivisták szerint a Duna régi medrében tervezett vízerőművekkel van összefüggésben. A Közlekedésügyi Minisztérium szerdán cáfolta az információt. A tárca közleménye szerint a Duna határ menti szakasza a Bős (Gabčíkovo)- Nagymaros vízerőmű-rendszer építéséért és működtetéséért felelős kormánybiztosok hatáskörébe tartozik, és a kormánybiztosok eddig nem tárgyaltak a Duna régi medrében esetlegesen építendő duzzasztógátak kérdéséről.

Kapcsolódó cikk:

Érsek szerint spekuláció, hogy duzzasztógátak épülnének Dunacsún és Szap között

Petíció indult, nem akarnak az emberek több duzzasztógátat a Duna régi medrén

(TASR)