Ebola - Újabb ember halt bele a betegségbe

2019. június 13. - 17:48 | Külföld

Újabb ember halt bele az ebolába Ugandában a helyi hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint.

Ebola - Újabb ember halt bele a betegségbe
AP Photo

Az áldozat egy 50 éves nő, szerda éjjel vesztette életét. Az asszony a nagyanyja volt annak az ötéves kisfiúnak, aki az első halottja volt a Kongói Demokratikus Köztársaságból átterjedt betegségnek Ugandában.

A nő egy másik, hároméves unokáját, aki szintén elkapta a vírust, több, vélhetően szintén ebolás családtagjával együtt visszaküldték Kongóba. Ugandában további eseteket is vizsgálnak, hogy ebolafertőzéses esetekről van-e szó. Az afrikai ország hatóságai felszólították a Kongói Demokratikus Köztársasággal szomszédos vidékeken élőket, hogy legyenek elővigyázatosak, mossanak gyakran kezet szappannal, ne fogjanak kezet, ne öleljenek meg másokat, és jelezzék, ha ebolagyanús esettel találkoznak. Továbbá kerüljék a tömeget, ne menjenek többek közt misére vagy piacra, temetésre, esküvőre.

Kongóban már több mint ezren haltak bele a vérzéses lázzal járó fertőzésbe.

Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti bizottsága pénteken rendkívüli ülést tart annak megállapítására, hogy a mostani, tavaly óta tartó ebolajárvány ad-e okot nemzetközi közegészségügyi aggodalmakra.

MTI