Egész másképp írja le a Miloslavovban történteket a támadónak tartott lány édesapja

Kétféle verzió rajzolódik ki abból, ami a múlt hét végén a Miloslavovhoz (Annamajor - Szenci járás) tartozó Erzsébetmajorban történt egy 11 éves kislánnyal, aki az eset után véresen és meztelenül került kórházba.

Egész másképp írja le a Miloslavovban történteket a támadónak tartott lány édesapja
Forrás: Topky.sk

Korábban már megírtuk, hogy múlt vasárnap délután a meggyötört kislány egy barátnőjével ment el otthonról, azzal, akivel az iskolában is egy padban ül. A kislány délután háromkor beszélt még telefonon az édesanyjával, azt mondta, merül le a telefonja, ezért kikapcsolja, és majd csak akkor kapcsolja vissza, mikor már megy a vonatra. Az édesanyja viszont este hétkor hiába várta őt, nem érkezett a vonattal. Nem tudta őt elérni, később pedig a rendőrség jelezte, hogy kórházba szállították meztelenül és sérülten.

A kislány arra emlékezett, hogy valakinek a partiból kiöntötte a kofoláját, ez váltotta ki a retorziót. A tőle évekkel idősebb lány alkoholt öntött a szájába, és úgy tartotta őt, hogy azt le is nyelje. A nyilvánosságra került videókon agresszorként feltűnő lány édesanyja rendőr, és a kislányt úgy fogja, hogy hátulról a lábain ül, háta pedig ki van fordulva. A levetkőztetett lányt a nyakánál fogva tartja, haját húzza és közben nevet. A körülöttük állók eközben videóztak és fotóztak. A lányt levetkőztették, telefonját összetörték. A kórházban adtak neki melltartót és pelenkát, mert semmi nem volt rajta.

Ehhez képest a videón a lányt tartó idősebb kamaszlány édesapja teljesen más történetet adott elő, ami az eredmény ismeretében meglehetősen elképesztő. "Eredetileg egy rablásról volt szó, mivel a kislánynál volt hat euró, amit valaki elvett tőle. Az igazság viszont az, hogy a kislány a testvérével érkezett Miloslavovba, aztán másokkal együtt elment az üzletbe venni egy üveg Absolut vodkát, a kicsi ehhez adott 4 eurót, kettőt meghagyott a vonatra" - állítja.

Azzal folytatta, hogy a kislány maga kezdte inni a vodkát, és a felénél is kevesebb maradt az üvegben.

"A lányom nem ismerte a kicsit csak a közösségi oldalakról. A kislány meg akarta mutatni a nagyoknak, ezért ivott és szórakozott, míg el nem esett az alkoholtól. A lányom segíteni próbált azzal, hogy felpofozta, majd lenyomta az ujjait a torkán, hogy hányjon, és ez szerencsére sikerült is" - folytatta az apa.

A vetkőztetést azzal magyarázza, hogy amikor lánya megpróbálta felemelni őt a földről, akkor csúszott fel a trikója. Eközben viszont a körülötte állók videóztak és fotóztak. "Egyszer csak elindult a vér az orrából, mire mind a 8 ott lévő elfutott, megijedtek. Csak az én lányom maradt mellette, és mikor megjelent egy másik lány is, akkor szólt neki, hogy hívjon mentőt" - fogalmazott.

A másik lány az ő verziója szerint ezután megvárta és odavezette a mentőket.

"A lányom nem támadó, épp ellenkezőleg, nagyon is helyesen viselkedett az adott helyzetben, nem is tudom, mi történt volna, ha mindenki elmenekül és ott sorsára hagyják a kislányt" - húzta alá.

Mindeközben akadnak, akik tüntetésre buzdítanak a felvételen szereplő gyerekek otthonai előtt. A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy ez jogtalan.

Korábban:
 
A végsőkig küzdeni készül a Miloslavovban meggyötört kislány édesanyja
 
A kerületi rendőrség felbujtás gyanúját vizsgálja a miloslavovi incidens kapcsán

(Cas.sk)