Egészségügyi központ épülhet Bősön

2018. július 21. - 08:56 | Régió

Jelenleg is található egészségügyi központ Bős városában, ám a hatalmas régi épület kihasználtsága minimális. Az elmúlt években nyílt egy központ a régivel szemben, most pedig egy újabbat terveznek. 

Egészségügyi központ épülhet Bősön

Három körzeti orvos, egy fogorvos és egy gyermekorvos rendel a régi épületben, melynek a végében gyógyszertár kapott helyet. A vele szemben lévő épületben, amely valamikor az állami gazdaságé volt, most nőgyógyászati szakrendelő, fogorvos és rehabilitáció működik. Oda viszont nem fér el több orvos, a régi épület pedig nagyon rossz állapotban van. Készültek az elmúlt másfél évtizedben különböző projektek annak felújítására, de eddig nem sikerült pályázati úton pénzhez jutnia az önkormányzatnak a tervek megvalósításához. „Jobban felmérve a lehetőségeket kiderült, hogy a régi épület felújítása sokkal több pénzt emésztene fel, mint egy új építése, ezért amikor arra lehetőség nyílt, megpályáztuk egy új épület felépítését. A pályázatra június végéig kellett benyújtanunk az igényünket az egészségügyi minisztériumhoz, ahol 800 ezer eurót lehet nyerni az építkezésre” – magyarázza Fenes Iván polgármester. Az anyagiak 85 százaléka EU-s forrásból érkezne, 10 százalékát az egészségügyi minisztérium finanszírozná, a városnak pedig öt százalék önrésszel kell majd beszállnia, amennyiben pozitív elbírálást kap a beadványuk.


A régi rendelőintézet

„Úgy határozott az önkormányzat, hogy a kultúrház melletti park egy részén, a cserjés területen építjük fel az új és kisebb egészségügyi központot. Hét rendelővel számolunk a kétszintes épületben, ahova felvonó is kerül” – mondja Fenes. Azért határoztak ennek a helyszínnek a beépítése mellett, mert nem szerették volna a település szélére építeni, itt pedig adott a parkolási lehetőség, illetve a buszmegálló is nagyon közel van.


Itt lesz az új intézet

A pályázat feltétele volt, hogy előszerződést kellett kötniük az orvosokkal, akik ott bérelnének rendelőt, így már tudják, hogy három körzeti orvos, egy fogorvos, egy nőgyógyász és egy ortopéd szakorvos rendelne az új épületben. Egy rendelő még szabadon áll. Ezek az orvosok nagyrészt a régi épületből jönnek majd át az újba. „A régi egészségügyi központot lebontjuk és nyerünk ott egy nagyon szép városi telket, amit bármire kihasználhatunk” – szögezi le a polgármester.

Amennyiben a pályázat pozitív elbírálásban részesül és elismerik a kidolgozott pályázat költségeit, jövőre elkezdődhet az építkezés.

(alsa)