Egy 15 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a balesetben – szemtanúkat keres a rendőrség

A halálos közúti baleset még 2018 novemberében történt, a körülmények azonban azóta sem tisztázottak.

Egy 15 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a balesetben – szemtanúkat keres a rendőrség
Fotó: TASR/ rendőrségi felvétel

Közúti baleset szemtanúit keresi a rendőrség, amelynek során életét vesztette két fiatal. Az eset 2018. november 3-án történt Eperjesen (Prešov) 19:25-kor.

„A 23 éves férfi Škoda Felicia típusú autóval Eperjesről Bzenov község irányába tartott. Egy jobb kanyart követően egyelőre ismeretlen körülmények közt áthajtott a szemközti sávba, ahol a szemből érkező Renault Mégane Scénickel ütközött. A Renault a jobb első részével nekicsapódott a Felicia jobb hátsó felének. A baleset során egy 15 és egy 17 éves fiú vesztette életét, mindketten a Feliciában utaztak. Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt a baleset előtt” – közölte Daniel Džobanik rendőrségi szóvivő.

A rendőrség halálokozás és testi sértés gyanújával indított eljárást.

„A tragikus baleset körülményeinek objektív kivizsgálása érdekében a rendőrség arra kéri a szemtanúkat, hogy jelentkezzenek az eperjesi járási rendőrkapitányságon, hívják a 158-as segélyhívót, illetve Facebook-üzenetben is jelentkezhetnek a rendőrség hivatalos oldalán.


(TASR)