Egy csallóközkürti beteg kisfiú álma

2016. szeptember 16. - 07:32 | Régió

Az életben mindenkinek megvan a saját keresztje, kinek könnyebb sors jutott, kinek nehezebb. A 16 éves Vajda Tibikének sajnos nem éppen úgy alakult az élete, ahogyan azt a szülei remélték. Tibike 2000. január 31-én született. Bár a szülés nagyon nehéz volt, az orvosok az újszülött egészségi állapotában semmilyen problémát nem találtak. A kisfiú fejlődése ennek ellenére elmaradt a kívánttól. 

Egy csallóközkürti beteg kisfiú álma

Tibike szülei, Vajda Mónika és férje Tibor, elmesélték nekünk gyermekük történetét. „A kisfiam császármetszéssel jött a világra, azonban komplikáció lépett fel, így nagyon nehéz szülés volt. Ennek ellenére az orvosok nem találtak a pici egészségi állapotában problémát. Egy ideig nem is volt semmi baj. Tibike szépen fejlődött, elkezdett beszélni, s megtette az első lépéseit is. Az örömünk azonban nem tartott sokáig. Másfél éves volt, amikor hirtelen összeesett, nem tudta megtartani magát, elvesztette az egyensúlyát. Ettől kezdve folyamatosan épült le. Kétéves korában bekerültünk a pozsonyi gyermekklinikára, itt kivizsgálták őt, s az eredmények sajnos nagyon rosszak voltak. Itt azt mondták, hogy a kisfiunknak agyhártyagyulladása van. Ezek után kivizsgálások sora következett a prágai kórház metabolikus osztályán. Az itteni vizsgálatok eredményeire egy hónapot kellett várnunk. Ezekben megmutatkozott, hogy nem agyhártyagyulladásról van szó, hanem agykéregsorvadásról. Ez az agya bal felét érinti. A diagnózis után rengeteg kivizsgáláson vettünk részt. Majd kétoldali tüdőgyulladással Tibike ismételten kórházba került. Ekkor szintén megmutatkozott nála, hogy borzasztóan gyenge az immunrendszere, s a betegség során még jobban leépült. Folyamatosan infúzióra volt kötve, s minden egyes nap egy ajándék volt, mivel az orvosok nem voltak biztosak benne, hogy a gyermek túléli ezt a betegséget. Szerencsére Tibike nagyon erős volt, s megküzdött ezzel is. Ezek után még mindig nem értek véget az orvosi kivizsgálások, voltunk többek közt Budapesten is, hogy segítséget kérjünk, hiszen nem adhattuk fel a harcot. Jártunk természetgyógyászoknál, masszázsokra, rehabilitációra. A rehabilitáció sokat segített neki, csak sajnos nagyon sok pénzbe kerül, azonban a sokéves gyógykezelések miatt anyagi tartalékaink kifogytak, így már nem tudjuk biztosítani ezt a fajta kezelést gyermekünknek. 2009-ben szükségessé vált egy gyomorszonda beültetése is. Ekkor ugyanis borzalmas leépülésen ment keresztül, 14,5 kilóra lefogyott. Ezen keresztül tudjuk pótolni a szervezetéből hiányzó energiát, vitaminokat. Naponta kétszer kell adnom neki a szondán keresztül egy úgynevezett tápszert. A pozsonyi orvosok a 7, 14 és 21 éves kort jósolták meg Tibikének. Ő most 16 éves, s mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy javítsunk az állapotán”- mesélte el az édesanya.

Tibike 90%-os fogyatékossággal rendelkezik, ebből kifolyólag egész napos gondozásra szorul. Az édesanyja szívvel-lélekkel gondozza őt, odafigyel mindenre, amire a kisfiúnak szüksége van. Azonban a folyamatos gondozás mellett munkát már nem tud vállalni, így az édesapa egyedül kénytelen megteremteni mindent a családnak, ha szükséges éjjel-nappal dolgozik, szinte minden kétkezű munkát elvállal annak érdekében, hogy a kisfiúnak biztosítani tudják a szükségleteit. Tibikének van egy 18 éves nővére is, Regina, aki szintén igyekszik segíteni szüleinek. „Én nagyon hálás vagyok a férjemnek, s a lányomnak, hogy mindvégig mellettem álltak, s támogattak. A férjem rengeteget dolgozik, s még itthon is segít a gyermekünk gondozásában. Ez nekem nagyon sokat jelent, mert tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen helyzetben inkább a menekülést választják”- hangzottak el Vajda Mónika szavai.

A szülők arra is odafigyelnek, hogy ne zárják el kisfiukat az emberektől, hiszen neki is szüksége van arra, hogy közösségben legyen. Ebből kifolyólag heti két alkalommal Tibike speciális iskolába jár Dunaszerdahelyre. Itt két órát tölt el, különféle foglalkozásokon vesz részt. „Tibike óvodába is járt, most pedig utolsó éves az iskolában. Nagyon szeret ott lenni, kedveli a tanárait, s örül annak, hogy gyerekek közt lehet”- tette hozzá Mónika.

A 16 éves Tibike nem tud beszélni, járni, s a pelenkázásra is rászorul. A szüleivel folytatott beszélgetésünknél ő is jelen volt, s csodálattal láttuk, hogy az őt ért csapások ellenére mennyire jókedvű, vidám és nyugodt. Áradt belőle a szülei iránt érzett szeretete, nem csoda, hogy a Vajda család nem adja fel a harcot, hiszen csak elég ránézniük kisfiukra, s máris mosolyt látnak az arcán. „Tibike rengeteg energiát kivesz a családunkból, azonban mindent visszakapunk tőle, hiszen hatalmas szeretet él benne”- mondta el az édesapa.

„Sok olyan segítőnk van, akit ismerünk, s vannak, akiket nem. Ezúton szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, aki bármilyen módon a segítségünkre volt. A legkisebb segítségért is nagyon hálásak vagyunk minden jóakarónknak”- emelte ki a család.

A Vajda család minden követ megmozgat, hogy segíteni tudjon beteg kisfiuknak. Rengeteg kérvényt megírtak már, sok vállalkozót felkerestek, kupakokat gyűjtenek, jótékonysági koncerteket szerveznek. A jelenlegi céljuk, hogy elegendő pénzt gyűjtsenek ahhoz, hogy Tibike eljuthasson a pőstyéni Adeli Medical Centerbe, ahol a neki szükséges rehabilitációt megkaphatja. „Erre a kezelésre évente legalább egyszer szüksége lenne annak érdekében, hogy ne romoljon az állapota. Ez a gyógymód azonban nagyon drága, 8 500 eurót kell fizetni érte. Ezt mi sajnos egyedül nem tudjuk finanszírozni, ezért kérjük, ha valakinek módjában áll, segítsen, hogy valóra válhasson kisfiunk, Tibike álma”- hangzottak el Mónika szavai.

A szülők elmondása alapján a legutóbbi rehabilitáció is sokat segített a kisfiúnak. Erősebb lett tőle az immunrendszere, fejlődött a mozgása, a motorikája, valamint figyelmesebb is lett.

„Tibikét semmi pénzért nem adnánk oda senkinek. Kiállunk mellette, s harcolunk azért, hogy neki jobb legyen. Igaz, hogy mindenkinek csak egy élete van, de ez rá is igaz. Ezért szüksége van a családjára, nem hagyhatjuk őt magára. Megfogadtuk, hogy a végsőkig kitartunk mellette. Nagyon nehéz minden napunk, de a mosolya és az ő öröme erőt ad nekünk”- mondták a szülők.

Aki úgy érzi, hogy tudna segíteni a beteg Tibikének, a következő telefonszámon eléri a családot: 0915 225 668, illetve a kisfiú támogatására fenntartanak egy bankszámlát is: 0026712583/7500. A család minden nemű támogatást szívesen és nagy hálával fogad.

(SzC/para)