Egy év elteltével felderítették az ekecsi bankautomata-robbantást!

2019. március 26. - 15:53 | Régió

Két moldovai férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy Ekecsen, illetve egy másik szlovákiai településen is ugyanazzal a módszerrel "robbantottak" bankot.

Egy év elteltével felderítették az ekecsi bankautomata-robbantást!
Helyszíni felvétel - Paraméter

Tavaly március 31-én, egy szombati napon hajnali három órakor ismeretlen tettesek jártak az OTP Bank ekecsi fiókjánál. Az ablakon keresztül jutottak be annak épületébe, majd akkor még ismeretlen módszerrel, de kirobbantották a helyéből a bankautomatát. A falban 80x80 cm-s lyuk keletkezett, miközben az automata egyes részei több méterre repültek.

Később közölték, hogy az épületben és az automatában keletkezett kár eléri a 38 ezer eurót, azt viszont nem, hogy mennyi pénz tűnt el. Az automatában kb. 80 ezer euró lehetett, ennek egy része azonban bizonyára elégett.

Hasonló módszerrel raboltak ki egy bankautomatát a senicai járásbeli Borský Mikuláš községben tavaly július 18-án, hajnali kettőkor. Onnan több száz ezer eurót fújtak meg.

Megerősítést nyert, hogy mindkét esetben gázt használtak a robbantáshoz, azzal árasztották el a helyiséget. A rendőrség szerint minden jel arra utal, hogy a robbantások különösen veszélyesek voltak, ugyanis nem voltak az elkövetők ellenőrzése alatt, erről tanúskodik a tetemes anyagi kár is.

Egészen mostanáig csend honolt a nyomozás körül, Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivő azonban kedden délután közölte, kézre kerültek a bankautomata-robbantás gyanúsítottjai.

"A rendőrség mindkét helyszínen rögzített olyan nyomokat, melyeket összevetettek az Európai Unión belüli rendőrségi adatbázisokkal. A lefolytatott elemzések és operatív információk alapján a rendőrségnek sikerült azonosítania két moldáv férfit. A rendőrség a rendelkezésére álló információk szerint ez a két férfi nemcsak Szlovákiában, de Észtországban és Romániában is részt vett ehhez hasonló bűncselekmények elkövetésében" - tájékoztatott a szóvivő.

Mindkét gyanúsított, I. E. és T. A. is 31 éves, és a különösen súlyos módszerrel elkövetett lopás, illetve károkozás mellett közhasznú intézmény működésének veszélyeztetéséért, illetve közveszélyokozásért is felelniük kell. A meggyanúsításukról szóló iratot Linkešová közlése szerint jelenleg moldávra fordítják, majd kézbesítik Moldovába.

(parameter)