Egy éven belül bevezethetik a pontrendszert az autósokra, de más újdonságok is kilátásban vannak

Egy éven belül életbe léphet a sofőröket érintő pontrendszer, ami alapján, ha valaki eléri a nulla pontot, elveszíti a jogosítványát, és új tesztelésen kellene részt vennie – számolt be róla a TV Noviny.

Egy éven belül bevezethetik a pontrendszert az autósokra, de más újdonságok is kilátásban vannak
Illusztráció (Fotó: TASR)

Az öt halálos áldozatot követelő pozsonyi baleset újfent felvetette a témát az illetékeseknél, hogy milyen módon kényszerítsék a sofőröket a felelősségteljes vezetésre. A különféle lehetséges intézkedések közül eddig az úgynevezett pontrendszer bevezetése tűnik a legvalószínűbbnek.

Hamran István országos rendőrfőkapitány ennek elvét példával illusztrálta: egy sofőrnek lesz például 12 pontja a jogosítványán, és minden közúti kihágásért levonnak majd belőle. Az a kihágás súlyosságától függ majd, hogy hány pontot vonnak le – minél súlyosabb lenne egy kihágás, értelemszerűen annál több pontot érne. A rendszer hasonlóan működne, mint Csehországban – ott például a legsúlyosabb kihágások, beleértve az ittas vezetést, hét pontot érnek.

A rendőrfőnök szerint, akinek nullára csökkenne a pontszáma, az elveszíti a jogosítványát, ennek visszaszerzéséhez pedig tesztelésen kell átesnie. Csehországban, ha valaki eléri a meghatározott pontszámot, egy évre elveszíti a jogosítványát. Ott a visszaszerzéshez ugyancsak tesztelésen, illetve alkalmassági vizsgán kell átesni.

A javaslat szerint a pontok nemcsak levonódnának, hanem pluszban is érkezhetnének. Például, ha valaki egy éven át semmilyen kihágást nem követ el, bizonyos számú pontot visszakaphatna. Hamran bízik benne, hogy egy éven belül el tudják indítani a rendszert, amitől nagyok az elvárásaik.

A pontrendszeren kívül a rendőrség és a belügyminisztérium más intézkedéseket is bevezetne – például az utakon rögzített radarokat helyeznének el, az autósiskolákban pedig a tesztelés rendszerén is változtatnának. Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője szerint utóbbi jövő év januárjától elektronikus formában zajlik majd, valamint a kérdések spektrumát is bővítik.  


(tvnoviny.sk)