Egy felmérés dönt Pozsony közös ellenzéki polgármesterjelöltjéről

2018. augusztus 30. - 18:59 | Belföld

Egy közvélemény-kutatás fogja eldönteni, hogy ki lesz Pozsonyban a közös ellenzéki polgármesterjelölt a novemberi helyhatósági választásokon.

Az előválasztáson két ellenzéki jelölt közül lehet majd választani. Az egyik Ján Mrva, Vajnory jelenlegi polgármestere, akit még júniusban biztosított támogatásáról az OĽaNO, az SaS és a Sme rodina. A másik a parlamenten kívüli KDH jelöltje, Caroline Líšková. Ebben az OĽaNO és a KDH mozgalmak egyeztek meg, a megállapodást az SaS és a Sme rodina is tiszteletben tartja.

Júniusban a KDH és az OĽaNO nem tudtak megegyezni, és mindkét mozgalom saját jelölt indítását helyezte kilátásba. Most változott a helyzet. Igor Matovič, az OĽaNO, és Alojz Hlina, a KDH elnöke csütörtökön, egy közös sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy a demokratikus ellenzék csak egy polgármesterjelöltet állít Pozsonyban. „Megegyeztünk a KDH-val, hogy előválasztást szervezünk. Másképpen szólva, a lakosok a Focus ügynökség felmérésében dönthetnek Mrva és Líšková között, és a győztes lesz a közös pozsonyi polgármesterjelöltünk a helyhatósági választásokon” – fejtette ki Matovič.

Alojz Hlina hozzátette: jövő héten sort kerítenek egy vitára Mrva és Líšková között. Ezt fogja követni a közvélemény-kutatás, melynek eredményeit szeptember 10-én teszik közzé. Ha a különbség nem lesz jelentős, a legesélyesebb jelöltet más mechanizmusok szerint választják ki – tette hozzá Hlina.

A felmérés résztvevői nagyjából öt, valóban esélyes polgármester-jelölt közül választhatnak majd. Matovič elmondása szerint abban az esetben, ha az ellenzéki jelöltek eredménye túl szoros lenne, egy bizottság dönthet majd, melyet közösen hoznának létre.

Líšková és Mrva megerősítették, hogy tiszteletben tartják a megállapodást, mert céljuk az erők egyesítése. A sajtótájékoztatón mindketten elmondták: amennyiben bebizonyosodik, hogy a másik jelölt esélyesebb náluk, támogatni fogják őt, és a csapata tagjaként beállnak mögé. Hlina elárulta azt is, hogy ha valamelyik ellenzéki jelölt megnyeri a novemberi választást, a másik jelöltet, aki visszalépett a javára, alpolgármesternek fogja kinevezni.

A Focus ügynökség június végén, július elején már végzett egy felmérést, melyet Matúš Vallo pozsonyi polgármester-jelölt rendelt meg. A legjobb helyen akkor a jelenlegi polgármester, Ivo Nesrovnal végzett 30,9%-kal. Mrva ebben a felmérésben 23,5%-ot, míg Líšková csak 4,8%-ot kapott. Matovič ezzel kapcsolatban megjegyezte: az eddigi felmérések eredményei ellenére is az előválasztás mellett döntöttek. „Meg akarjuk mutatni, hogy tényleg érdekeltek vagyunk az összefogásban” – szögezte le.

Ľubomír Galko (SaS) a TASR hírügynökségnek elmondta: a szóban forgó egyezségről Hlina és Matovič előre tájékoztatta a pártot, és kérték a liberálisok jóváhagyását is. Boris Kollár, a Sme rodina mozgalom elnöke leszögezte: az OĽaNO által támogatott polgármesterjelölt mögé fognak beállni. „Ebben egyeztünk meg. Ha az OĽaNO Líšková mellett dönt, azt is tiszteletben tartjuk” – mondta el a TASR hírügynökségnek Kollár. Az OKS párt képviselői szintén üdvözölték az OĽaNO és a KDH egyezségét, és megígérték, hogy azt a jelöltet fogják támogatni, aki jobb eredményt ér el az említett felmérésben.


(TASR)