Egy kukkot sem értettek a másik szavából, mégis segített egymásnak a szlovák és a magyar kamionos

Kollégák és sorstársak. Egy szlovák és egy magyar kamionos találkozott a behavazott úttesten.

Egy magyar és egy szlovák kamionos találkozott a Rimaszombati járásban a hegyekben. Teljesen véletlenül álltak meg egymás mellett, és kiderült, mindkettejüknek ugyanaz a problémája. 

A hóval borított utak miatt nem tudnak az emelkedőn továbbhaladni. A magyar kamionos Magyarországról jött, így nem értette, amit a szlovák mond, és ugyanez fordítva is igaz volt.

Hamar felmerült, hogy hóláncot kéne bevetni, de mikor előkerült a használati utasítás, megint csak bajban voltak, ugyanis az csak francia, illetve szlovén nyelvű leírást tartalmazott.

Végül a két fickó közös erővel túllendült a problémán, és sikerült felcsatolniuk az eszközt a járműveikre. Ugyanakkor csak az egyiküknek sikerült továbbhaladnia, a magyarnak, köszönhetően valószínűleg annak is, hogy 5 tonnával kevesebb terhet vitt magával.

A Markíza riportja:

(TVnoviny.sk)