Egy rakás karambol történt a csúszós utakon a Dunaszerdahelyi járásban!

A kora reggeli óráktól délelőttig összesen 10 helyszínre hívták ki a rendőröket a Dunaszerdahelyi járásban - számolt be érdeklődésünkre Mária Linkešová kerületi rendőrségi szóvivő.

Egy rakás karambol történt a csúszós utakon a Dunaszerdahelyi járásban!
Fotó: Paraméter

 

Reggel már hírt adtunk arról, hogy egy autóbusz a nagyudvarnoki buszmegállónál megcsúszott, és a kerítést megszaggatva berontott egy épülőfélben lévő családi ház udvarára. A buszvezető vélhetően nem tudta lefékezni a járművet a kanyarban, és elvesztette az irányítást a jármű felett. Ez volt az első mai eset, 5.45 környékén.

Röviddel ezután, hat órakor már a sárosfai benzinkútnál akadt dolga a rendőröknek, itt ugyanis egy kamion csúszott neki a konstrukciónak. Személyi sérülés szerencsére ennél az esetnél sem történt.

Két órával később, nyolckor a dunaszerdahelyi termálfürdő parkolójában egy Iveco rohant bele a sorompóba, és megrongálta azt.

Ismét alig egy óra telt el, és a rendőrök máris visszatérhettek Nagyudvarnokba, ahol ugyancsak a buszmegálló mellett karambolozott egy Hyundai iX30 és egy Citroen Berlingo.

Nagyszarvánál szintén történt egy karambol, itt egy Škoda Fábia és egy Land Rover ütközött össze a csúszós úton, 11 óra környékén pedig ismét Nagyudvarnoknál történt baleset. A Csallóközkürt felé vezető úton egy VW Polo és egy Peugeot Partner ütközött.

Ezután pedig megint Sárosfán ütött be a ménkű: a benzinkúton még egy kocsi nekiment az állványzatnak.

Linkešová közlése szerint sérülés egyik esetben sem történt, és a sofőrök sem voltak ittasak, így tulajdonképpen a káresetként nyilvántartásba került karamboloknál egyértelműen az útviszonyok játszhattak közre.

(SzT)