Egy részeg férfi karambolozott, akinek az autójában három gyerek ült

2023. május 18. - 20:54 | Régió

Lévától nem messze egy jogosítvánnyal nem rendelkező 33 éves férfi karambolozott. Az autóban három kisgyerek is utazott, a legfiatalabb 12 hónapos volt. Erről a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatott.

Egy részeg férfi karambolozott, akinek az autójában három gyerek ült
-illusztráció- (Fotó: TASR)

A baleset a lévai járásbeli Barsendréd (Ondrejovce) és Barsvárad (Tekovský Hrádok) közötti úton történt. Az Opel Astra sofőrje valószínűleg nem igazította a sebességet a képességeihez, illetve az útburkolat állapotához. Ennek következtében a szembejövő sávba hajtott, és az út bal széléig sodródott. Az autó megcsúszott, és az árokba hajtott, ahol egy híd alatt a patak partjába ütközött – állapította meg a rendőrség.

A balesetben az autó vezetője és négy utasa is megsérült. Az utasok között három gyerek volt, az egyik öt-, a másik három-, a harmadik pedig egyéves. Nem szenvedtek komoly sérüléseket. A rendőrök alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá a sofőrt, aki 2,35 ezreléket fújt. Az is kiderült, hogy az autó vezetőjének nincs jogosítványa, és az autó a környezetvédelmi és műszaki vizsgálaton sem esett át.

A lévai rendőrök eljárást indítottak a férfi ellen.

TASR

Címkék: ittas vezetés