Egy tag a vasútállomáson, egy másik pedig egy alapiskola előtt maszturbált Nyitrán

2019. június 3. - 08:49 | Régió

Múlt hét szerdán fényes nappal a nyitrai vasútállomás várótermében fogott neki maszturbálni egy férfi, egy másik pedig az azt megelőző pénteken az egyik helyi alapiskola előtt - írja a Noviny.sk.

Renáta Čuháková közölte, hogy a frekventált vasúti váróterembe 18.30-kor ment be egy férfi, letolta a gatyáját, majd maszturbálni kezdett. A férfi egyáltalán nem restellte magát, egy várakozó nő még le is fotózta, majd kirakta az internetre, a rendőrség pedig az alapján kezdett nyomozni. Čuháková közlése szerint a férfi ellen garázdaság ügyében indult eljárás, egy évig terjedő börtönnel is sújthatják.

A személyleírás és a közzétett kép alapján a férfi 50 év körüli, ősz haja volt, és dioptriás szemüveget viselt, valamint farmert és sötét kabátot.

Az azt megelőző pénteken az egyik helyi alapiskola előtt elégítette ki magát egy 28 éves férfi. A városi rendőrök tartóztatták fel, majd miután beültették a kocsijukba, egyiküket meg is ütötte a mellkasán. Amikor bevitték, egy másik rendőrök ököllel többször is fejbe vágott. Az ügyben az állami rendőrség kezdeményezett nyomozást, hatósági személy elleni támadás ügyében.

(Noviny.sk)