Egyik kamion elütötte, a másik áthajtott rajta, szörnyethalt egy fiatal férfi

A 29 éves férfi váratlanul lépett az első kamion útjába.

Egyik kamion elütötte, a másik áthajtott rajta, szörnyethalt egy fiatal férfi
Rendőrségi felvételek - további fotókért kattints!

Lenka Ivanová kassai kerületi rendőrszóvivő közölte, hogy a lengyel kamionos Kassa felé tartott Zelený dvor felől, amikor hirtelen kilépett elé a fiatal férfi. megpróbálta kikerülni, és az elejével sikerült is, a pótkocsi hátuljának bal oldala viszont elütötte. A férfi az útra került, a mögötte érkező másik kamionos pedig nem látta és áthajtott rajta. A fiatal férfi a helyszínen szörnyethalt. 

Mindkét kamionsofőrt megszondázták, egyikük sem fogyasztott alkoholt. A rendőrség közlekedésügyi szakértő bevonásával dokumentálta az esetet, a járási rendőrség vizsgálótisztja pedig eljárást indított a részletek kivizsgálására. 

A rendőrség figyelmezteti a gyalogosokat, hogy figyeljenek oda, ha át akarnak kelni az úton, mindenekelőtt pedig olyan helyen keljenek át, ami arra való, és kerüljék az ilyen szempontból kockázatos helyeket.

(TASR)