EKECSI GYILKOSSÁG: Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség, szemtanúkat keresnek

A rendőrség pénteken a késő esti órákig a gyilkosság helyszínén tartózkodott, illetve szombaton is folytatták a nyomozást.

EKECSI GYILKOSSÁG: Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség, szemtanúkat keresnek
Fotó: Paraméter

Amint arról korábban beszámoltunk, holtan találtak pénteken délben egy nyugdíjas házaspárt az ekecsi Römbök utcában lévő otthonukban.

A Paraméter pénteken a helyszínen úgy értesült, 11-12 óra körül a postásnő csengetett a házuk előtt, mikor azonban nem tudott bejutni, elsétált a hátsó bejárathoz, ahol az ablakon benézve észlelte, hogy valami baj lehet. Ekkor riasztották a községi rendőrséget, majd a rendőrséget és a tűzoltókat is.

A 65 éves M. Béla, illetve három évvel fiatalabb felesége, Erika holtan feküdtek a földön, mikor rájuk találtak. Minden jel arra utal, hogy a házaspárt megkéselték.

Mária Linkešová, a Nagyszombati kerület rendőrségi szóvivője közölte, a rendőrség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és magánlaksértés ügyében indított eljárást, bővebb részleteket azonban – tekintettel a nyomozás folyamatára –, egyelőre nem árult el.

Az elkövetőt továbbra is keresik. A rendőrség a helyiek segítségét kéri: aki bármi gyanúsat észlelt a környéken, vagy bármit tud az elkövetőről, jelentkezzen a 158-as segélyhívón, illetve személyesen a legközelebbi rendőrkapitányságon.

A szóvivő közölte, az elkövető a törvény értelmében 20-tól 25 évig terjedő, illetve akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

A házaspár szomszédai elmondták, hogy a férfi korábban buszsofőrként dolgozott, a hölgy pedig egy trafikban. Nyugdíjasként többek között csirkéket tenyésztettek. Úgy tudjuk, lányuk, aki néhány házzal odébb lakik, előző nap találkozott még velük.

A nagymegyeri tűzoltóságtól Hodosi Tibor parancsnok érdeklődésünkre elmondta, hogy amikor a helyszínre értek, a községi rendőrség emberei már kinyitották az ajtót. Ezt követően megvizsgálták, hogy nem történt-e gázszivárgás, de ezt hamar kizárták. 


-para-