Eldőlt, ki lesz a polgármester Kisudvarnokban, Hegyétén és Nagyabonyban!

2022. október 30. - 05:40 | Régió

Kisudvarnokban négy, Hegyétén három, Nagyabonyban kettő jelölt indult, de mindhárom faluban az győzött, aki eddig is vezette a falut. 

Eldőlt, ki lesz a polgármester Kisudvarnokban, Hegyétén és Nagyabonyban!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

Kisudvarnok

Marczell Zoltán egy évvel ezelőtti halála után megbízott polgármesterként az egyik képviselő, Pálffy László vette át a falu irányítását a választásokig. Marczellt 1998-ban választották először a falu polgármesterévé, és ezt a címet 2021 őszén bekövetkezett haláláig betöltötte. 2006-ban, 2010-ben és 2018-ban ellenfele sem volt a polgármester-választáson. 2022-ben négyen pályáztak a polgármesteri címre, köztük Marczell egyedüli kihívója az elmúlt négy választásról. Győzni viszont ő nem tudott, a szavazó polgárok közül a legtöbben az eddigi megbízott polgármestert szeretnék látni a falu élén.

A választásokon a választásra jogosultak több mint 73%-a vett részt, Pálffy László pedig az érvényesen leadott 724 szavazat szavazatból 331-et (45,7%) szerzett meg. Az ellenfelek által begyűjtött szavazatok számát egyelőre nem ismerjük, így nem tudni, mekkora különbséggel nyert.

Hegyéte

A Dunaszerdahely mellett fekvő faluban a Panattoni hatalmas beruházása határozta meg a közbeszédet az elmúlt időszakban. A falut hosszú ideje vezető Bokros Ferenc polgármester a kezdetektől a beruházás pártján áll, ellenfelei közül viszont csak az egyik, Valkai Norbert ellenzi, míg Dvořáková Simona álláspontja sokkal finomabb. A választások legfőbb kérdése tehát az volt, mint korábban írtuk, hogy az előző választási ciklusok során népszerűségét folyamatosan növelni képes Bokros Ferenc szavazói az elmúlt két évben milyen arányban fordultak el tőle, ha egyáltalán. Szombaton kiderült, hogy továbbra is a polgármestert támogatja a választásokon résztvevő falusiak szűk többsége.

Bokros az érvényesen leadott 802 szavazatból 405-öt tudhat magáénak, ami 50,49%-ot tesz ki. A választásokon a polgárok 63,45%-a vett részt, azt egyelőre nem tudni ez esetben sem, hány szavazatot kapott a másik két jelölt.

Nagyabony

Nagyabony irányítását négy évvel ezelőtt vette át Gányovics Júlia, amikor is a falut hosszú évtizedeken keresztül vezető Bödők Mária már nem indult újra. Ellenfele, ahogy Bödők Máriának is korábban néhányan, Matejčík Rudolf volt, aki viszont a rá leadott 252 szavazattal nem tudta megszorongatni Gányovics Júliát (378). Idén még egyszer nekivágott, de az eredmény még egyértelműbb lett. Gányovics Júlia 57%-os részvételi arány mellett a 755 érvényes leadott szavazatból 587-et szerzett meg (77,74%), míg ellenfele csupán 168-at.

(SzT)