Elérte Kubát az Irma hurrikán, egymillió embert evakuáltak

2017. szeptember 9. - 07:18 | Külföld

Elérte Kubát az Irma hurrikán pereme helyi idő szerint a péntek délutáni órákban. A hatóságok elővigyázatosságból több mint egymillió embert evakuáltak.

A 4-es fokozatú, továbbra is rendkívül veszélyes szélvihar a szigetország keleti és középső részét fenyegeti. Az orkán nyugat-északnyugat felé halad óránként 22 kilométeres sebességgel. A széllökések sebessége a partoknál egyelőre csak óránkénti száz kilométer, de a neheze még hátra van - figyelmeztetett a meteorológiai szolgálat.

Az állami televízió arról számolt be, hogy a vihar 6 méter magas hullámokat korbácsolt fel a tengeren, és a sziget keleti részén több települést elárasztott a víz. A fővárost, Havannát és az ország nyugati részét azonban várhatóan elkerüli majd a hurrikán.

Az Irma az előrejelzések szerint Kuba és a Bahamák között vonul át Florida felé. Méretére jellemző, hogy nagyobb, mint Florida állam területe. A hurrikán várhatóan vasárnap éri el az államot. Rick Scott kormányzó arra kérte az érintetteket, hogy akik olyan helyen élnek, ahol elrendelték a kitelepítést, azok haladéktalanul induljanak el.

"Fogytán az idő. Aki kitelepítési övezetben él, annak azonnal indulnia kell. Ez egy olyan katasztrofális vihar, amilyet ez az állam még sosem látott" - húzta alá Scott. Donald Trump elnök is arra figyelmeztetett, hogy az Irma "történelmi léptékű pusztító erejű viharnak" ígérkezik, és arra kérte az embereket, hogy fogadják meg az iránymutatást.

Miami-Dade megyében 660 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására. A legnagyobb gondot az emiatt kialakult hatalmas dugók okozzák, valamint az, hogy Florida jelentősebb városaiban a benzinkutak mintegy harmadán kifogytak a készletek, nem lehet tankolni.

Az amerikai országos hurrikánközpont tájékoztatás szerint a vihar központja péntek este 360 kilométerre volt Kubától és 610 kilométerre Miamitól. Az Irma hurrikán valamelyest gyengült, már nem 5-ös, hanem 4-es kategóriájú viharként tartják számon, de széllökéseinek ereje így is eléri az óránkénti 250 kilométert. A hurrikán eddig 21 ember halálát okozta a térségben.

Ezzel egy időben szintén rendkívül veszélyes, 4-es kategóriájú viharrá erősödött a José hurrikán, amely várhatóan szombaton éri el a karibi térség északkeleti részét.

MTI/para

Címkék: hurrikán, Kuba, evakuálás