Elhunyt Eduard Kukan egykori külügyminiszter

2022. február 10. - 08:45 | Belföld

Nyolcvankét évesen elhunyt Eduard Kukan, Szlovákia egykori külügyminisztere – számolt be róla a TV JOJ.

Elhunyt Eduard Kukan egykori külügyminiszter
Eduard Kukan (Fotó: TASR)

Kukant a pozsonyi Comenius Egyetem épületében találták meg, ahol szakértői asszisztensként konzultációs órákat tartott. Halálát vélhetően szívelégtelenség okozta.

Kukan 1964-ben a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végzett, majd a prágai Károly Egyetem Jogi Karán szerzett doktori titulust. 1993-ban az amerikai Upsala College tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.

1994-ben, majd 1998-tól 2006-ig külügyminiszterként tevékenykedett, 2009-től 2019-ig pedig EP-képviselőként. Emellett az SDKÚ-DS alelnöke volt. 2004-ben sikertelenül jelöltette magát köztársasági elnöknek.


(noviny.sk)